Vidi: "Nehéz körülmények között nőttem fel" - több komoly megkeresése is volt a nyári igazolásnak

Lirim Kastrati elmondta, már az első néhány nap után rájött, hogy jó döntést hozott, amikor a Vidit választotta.
Póczik Dávid 2022. szeptember 16., péntek 19:29
Lirim Kastrati elmondta, már az első néhány nap után rájött, hogy jó döntést hozott, amikor a Vidit választotta.
Szerző: Póczik Dávid 2022. szeptember 16., péntek 19:29

A MOL Fehérvár FC koszovói támadója, Lirim Kastrati a klub hivatalos honlapjának beszélt gyerekkoráról, a Vidiről és a jövőbeli terveiről is.

- Nagyon nehéz körülmények között nőttem fel. Szerettem ugyan gyerekként focizni a barátokkal, de arra nem volt lehetőségem, hogy edzésekre járjak, arra meg pláne nem, hogy saját futballcipőm legyen. Állandóan a hétvégéket vártam, mert akkor tudtam focizni menni, de próbáltam hasznosan tölteni azokat a délutánokat is, amikor a tehenekre kellett vigyáznom, ezért nagyon sokat futottam azokon a dombos területeken, ahol az állatok legeltek. A futás volt az én napi edzésem - kezdte a 23 éves támadó.

Kastrati karrierje során volt az albán KF Shkëndija Tirana, a horvát Lokomotiva és Dinamo Zagreb, valamint lengyel Legia Varsó játékosa is, mielőtt Székesfehérvárra igazolt volna.

Idén nyáron több komoly megkeresésem is volt, de valamennyi klub közül a Vidi volt számomra a legszimpatikusabb. Mielőtt elfogadtam a klub ajánlatát, beszéltem Sallói István sportigazgatóval és Michael Boris vezetőedzővel is és nagyon jólesett, hogy mindketten szerették volna, ha Székesfehérvárra igazolok.

- Az egyik legfontosabb dolog egy játékos számára, ha érzi a bizalmat. A két szakemberen kívül korábbi csapattársammal, Myrto Uzunival is beszéltem a magyar labdarúgásról és a Vidiről is, ő is csak jókat mondott mind a bajnokságról, mind pedig a székesfehérvári csapatról. 

Már az első néhány nap után meggyőződtem arról, hogy jó döntést hoztam, amikor a Vidi ajánlatát fogadtam el. A körülmények kiválók, a csapattársak gyorsan befogadtak, az edzések minősége és színvonala is nemzetközi.

- Most a legfontosabb célom, hogy minél jobb játékkal, gólokkal, gólpasszokkal segítsem a Vidit. Mint minden futballista, én is szeretnék egyszer az öt európai top-liga valamelyikében szerepelni. Talán a Bundesliga és a La Liga állnak hozzám a legközelebb. Ez azonban odébb van még, viszont tudom, hogy milyen messziről indultam és útközben rájöttem, hogyha elég kitartó az ember és hisz saját magában, akkor képes valóra váltani a céljait - zárta a 17-szeres koszovói válogatott támadó.

A teljes interjú itt érhető el!

Olvastad már?
Fradi: Több tucat szurkoló rekedt Monacóban az EL-bravúr után - megszólalt az egyik károsult is
Egy Monacóban tartózkodó megszólaló arról beszélt a csakfoci.hu-nak, hogy számos Fradi-szurkoló rekedt Franciaországban a csütörtöki EL-találkozó után, a reptéri dolgozók sztrájkja miatt.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Légiósok
Áttörés Szoboszlai ügyében?
Szoboszlai Dominik komolyabb fizetésemelésről tárgyal a Liverpoollal, és sajtóhírek szerint jelentős előrelépés történt az egyeztetésekben.
Soroksár
Támadó is érkezett
A Videotont télen elhagyó Kálnoki-Kis Zsombor megtalálta új állomáshelyét, amely az NB II-es Soroksár lesz.
Tovább az összes átigazoláshoz