"Mindig gólt lőttünk, vagy gólpasszokat adtunk egymásnak"

Stefan, egy interjúdban azt olvastuk, korábban az egyik edződ miatt az is megfordult a fejedben, hogy abbahagyod a focit. Mi volt rád ilyen hatással?

Stefan Scepovic: - Ez még Szerbiában, a Partizan korosztályos csapatánál történt. De az azért túlzás, hogy abba akartam hagyni. Egyszer, az egyik sérülésem után tértem volna vissza, de az edző nem akart berakni a csapatba. Azt mondta, nem vagyok futballistának való, valami mást kellene csinálnom. Fiatal voltam még, ezért rögtön mondtam az apámnak, aki a Partizannál dolgozott, hogy nem akarok itt maradni, máshol szeretnék játszani. Ezért elmentem 15 évesen az OFK Belgrádhoz, ahol sok lehetőséget kaptam, és minden meccsen, amikor a Partizan ellen játszottunk, lőttem is egy-két gólt az előbb említett edző csapatának. Bajnoki címet is nyertünk akkor, körülbelül 25 ponttal a Partizan előtt, úgyhogy minden jól alakult. Főleg, hogy aztán valóra váltottam az álmomat, amikor vissza tudtam kerülni a Partizan felnőtt keretéhez.

Nem volt zavaró soha, hogy mindig egymáshoz hasonlítgattak titeket?

Marko Scepovic: - Amikor együtt játszottunk, más kvalitásaink voltak. Játszottunk kétszer-háromszor egy csapatban a Partizannál, és akkor mindig gólt lőttünk, vagy gólpasszokat adtunk, akár egymásnak is, úgyhogy jól ment a pályán együtt.

Ilyenkor tudja azt figyelni egy játékos, hogy a bátyja éppen merre van a pályán?

Marko: - Mindig jó helyre mozgott, és én csak ezt néztem, úgyhogy nem volt ezzel baj (nevet). Úgy tudom, csak két-három testvérpár van a történelemben, akik ugyanazon a meccsen gólt szereztek a Partizanban.

"Fiatalon teljesen őrült voltam"

Egy titeket jól ismerő edző azt mondta, hogy Marko volt a tehetségesebb, Stefan viszont keményebben dolgozott. Egyetértetek ezzel?

Stefan: - Mindenki máshogy látja, hogy ki a tehetségesebb. Ahhoz, hogy elérj valamit, muszáj, hogy tehetséges legyél, anélkül nem megy, de kemény munka nélkül sem. Markónak remek képességei vannak, remélem, hogy még többet elér majd a karrierjében, és játszik majd valamelyik topbajnokságban. Sosem késő a fociban, nem tudod, mikor mi történik.

Marko:

Fiatalon teljesen őrült voltam. Nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy 18 évesen bekerültem a felnőttek közé, majd 20 évesen már csapatkapitány voltam, az első szezonban, 18-19 évesen pedig a BL-ben játszottam. Akkor azt gondoltam, hogy "én vagyok az Isten".

Aztán jött egy sérülés, nyolc hónapot nem játszottam, nagyon nehéz volt ezt átélni. Most már érettebb és okosabb vagyok, és ahogy a testvérem is mondta: sosem késő, hogy topligában játszhass. Megvan a kvalitásom, hogy ott szerepelhessek, Stefan is játszott ott, és nekem is ez a célom.

Marko, korábban ezek szerint azt képzelted el, hogy 26 éves korodra már egy topcsapatban szerepelsz.

Marko: - Mindenki, aki futballozott valaha, az Spanyolországban, Németországban vagy Olaszországban akar játszani. Amikor 22 voltam, rossz döntést hoztam azzal, hogy az Olimpiakoszba mentem. Ott nem kaptam elég lehetőséget. Aztán folyamatosan kölcsönadtak. Most végre boldog vagyok, majdnem minden meccsen játszottam, gólokat lőttem, jó úton járok.

"Könyvet is írhatnék abból, ami velem történt"

Az elmúlt évek igen hasonlóan alakultak számotokra, mindkettőtök sokszor cserélgette a csapatát. Miért alakult így?

Stefan:

Néha úgy érzem, könyvet is írhatnék abból, ami velem történt. A legrosszabb dolgok találtak meg.

Először is, amikor fiatal vagy, a szerb klubok azonnal el akarnak adni téged. Nem tudsz, mit csinálni. Ha bármit is mondasz, akkor a második csapathoz küldenek. Ez nehéz, mert van, hogy nem akarsz évente klubot váltani. Jól játszottam Izraelben, de aztán elmentem a Partizanhoz, ott is jól ment, de aztán onnan is elmentem. Csak a Getaféban voltam egymást követő két szezont. Persze konkrétan nem mondják meg, hogy menj el egy klubhoz, ha nem akarsz odaigazolni. De ha fiatalon azzal találnak meg, hogy neked jó lesz, ha eligazolsz, akkor azt elhiszed.

A Celtictől is el kellett menned egy szezon után?

Stefan: - Nem, maradhattam volna ott, de az volt az álmom, hogy a La Ligában játsszak, hiszen gyerekként ezt láttam magam előtt. A Celticről semmi rosszat nem tudok mondani: igazi topklub, kiválóak a szurkolók. Igaz, a liga nem olyan jó, mint Angliában, de a klub nagyszerű. A skót foci viszont nem volt olyan, ahogyan én szeretek játszani. Akármikor kezdtem a Celticben, gólt lőttem, vagy gólpasszt adtam, az EL-ben is betaláltam kétszer-háromszor. A statisztikáim jók voltak, de olyan sokat nem játszottam.

Az igaz, hogy a Juventus is le akart igazolni?

Stefan: - Igen, amikor még a Sampdoriában voltam. 18-19 évesen folyamatosan a felnőttekkel edzettem, de csak a padon voltam, játszani a fiataloknál, a Primaverában tudtam. A felnőtteknél azért ott volt egy Cassano és egy Pazzini is csatárposzton… A Primavera-csapattal bejutottunk egy nívós korosztályos kupa döntőjébe, a sorozatban én lettem a gólkirály, kiváló csapatunk volt. A Sampdoria pénzt akart értem kapni, ezért úgy volt, hogy távozom. Választhattam: vagy a Bruges vagy a Juventus. A Samp igazgatója ugyanis éppen a Juvéhoz ment, és oda akart vinni. Úgy voltam vele, hogy ha a Juvéba megyek, nagyon nehéz lesz a felnőtt keretbe kerülni. Aztán lehet, hogy nem így lett volna. De sokszor kölcsönadják csak a fiatalokat, ezért inkább a Bruges-t választottam. Lehet, hogy ha az olaszokhoz megyek, akkor Juve-játékosként már több csapat közül választhattam volna.

"Garancsi István és Kovács Zoltán is meggyőző volt"

Marko, te is megfordultál több jó csapatban, miért alakult úgy, hogy végül az NB I-be igazolsz?

Marko:

Szeretek olyan csapatban játszani, amely a bajnoki címért küzd. A Vidi előtt a belga Mouscronban játszottam, és a bennmaradásért küzdöttünk, nagyon nehéz volt így pályára lépni. Akkor megfogadtam, hogy nem megyek még egyszer ilyen csapathoz. Ráadásul olyan mentalitású játékosokat láttam magam körül, akiknek mindegy volt, hogy nyerünk vagy vesztünk. A Videotontól Garancsi István klubelnök és Kovács Zoltán sportigazgató is felhívott, mindent elmondtak a klubbal kapcsolatban, és úgy gondolom, remek döntést hoztam.

Stefan: - Nekem is volt hasonló élményem, igaz, kicsit más volt. A Getaféval mi féltávnál a nyolcadikak voltunk, majdnem EL-t érő helyen, de aztán egy nagyon rossz félév jött, és kiestünk. Amikor a bajnoki címért küzdesz, azt érzed, hogy nyerhetsz valamit, nem ugyanaz a szituáció, mint amikor „csak” a bennmaradás a tét. Teljesen más az egész. A Videotonnál az edző, Marko Nikolic is azt mondta, hogy mindkettőnket akar, de nagyon meggyőző volt az is, ahogy Kovács Zoltán sportigazgató beszélt a klubról. 28 éves vagyok, nem úgy tekintek erre az igazolásra, hogy sokat léptem hátra. A fociban bármi lehet: remélem, megnyerjük a bajnoki címet, és az európai kupaporondon játszhatunk, így minden jól alakul majd.

Marko, mivel győzted meg a testvéredet, hogy igazoljon ide?

- Nagyon jól szervezett a klub, a szurkolók is kiválóak, és a bajnokságért harcolunk. Ebben a szezonban is nagyon közel voltunk ahhoz, hogy csoportkörbe jussunk, remélem, idén a BL-ben sikerül ez.

Stefan: - Az egyik legfontosabb tényező az volt számomra, hogy itt van a testvérem, aki ismeri a klubot, és nagyon sokat segíthet, de Danko Lazovic személye is számított. Jó, ha ismersz valakit, aki segít beilleszkedni, így könnyebben magadénak érzed a klubot. Szerintem jó döntést hoztam.

"Ha a rendőrök sem tudták megállítani őket, én mit tehettem volna?"

Hogyan tudnátok összehasonlítani a szerb és a magyar drukkereket? A szerbek azért kicsit őrültebbnek tűnnek.

Marko: - Sokkal őrültebbek! (nevet). Mindent, amit tudok a futballról, a Partizanban tanultam. A szurkolóik nekem Európában a TOP 3-ban vannak. Persze van olyan, amikor leveszik rólad a csapatkapitányi karszalagot, mint rólam 20-21 évesen. Kemény volt, nehéz, de Szerbiában ez többször is megtörténik. Magyarországon azért csendesebb a szurkolók, ez néha jobb is, mert nincs az a nagy nyomás. A Partizannál, ha egyszer kikapsz, már indulnak is a drukkerek az edzőközpont felé, hogy elbeszélgessenek veled...

A háttér: 2013-ban, a Ludogorec elleni BL-kiesés után a hírhedt Partizan-ultracsoport, a Grobari vezetője, Milos Radisavljevic bemászott, és levette a kapitányi karszalagot Marko Scepovic kezéről

Nem fordult meg a fejedben ekkor, hogy neked erre az egészre nincs szükséged, és inkább elmész Belgárdból?

Marko: - De, el is mentem az Olimpiakoszba, ahol nagyjából ugyanez volt (nevet). Én ezt azért szerettem is. Ha nem tudsz nyomás alatt játszani, akkor menj teniszezni a barátaiddal, vagy kispályás focizni. Abból a szempontból is hasznos volt, hogy így hamarabb felnőttem.

Stefan: - Arra a bizonyos Partizan-meccsre én is emlékszem. A Ludogorec ellen játszottak az EL-selejtezőben. Én akkor már Spanyolországban futballoztam, de hazajöttem, hogy a vízumomat intézzem. Ott voltam a meccsen, közel a pályához, a szponzortáblák mögött. Néztem a meccset, meg minden mást, ami aztán történt. Azt mondtam magamban: ez csak itt történhet meg. Ez a fajta szurkolói viselkedés jó is néha, mert érzed, hogy nyomás alatt játszol. Igaz, a fiataloknak, akik nem elég erősek ehhez, biztos, hogy hátrányt is jelenthet. Ha a Partizanban 15 perc után nem vezetsz egy vagy két góllal, már mindenki megőrül a lelátón. De tényleg hamar felnősz ettől.

Mit éreztél a meccsen, amikor láttad, hogy a testvéred bajban van?

Stefan:

Nem tudtam mit csinálni. Ha a rendőrök sem tudták megállítani őket, én mit tehettem volna? (nevet). Persze nehéz volt, rosszul éreztem magam, tudtam, hogy ha velem történne, nagyon rosszul esne. De ez a Partizan.

"Úgy éreztem, enyém a város"

Ha már érdekes történetek: igaz, hogy egyszer az egyik mérkőzésed előtt magadra zártad a fürdőszobát, és ezért késted le a meccset?

Stefan: - Én is láttam azt a cikket (nevet). Az egész úgy történt, hogy én voltam az utolsó az öltözőben, általában mindig én vagyok. A többiek már kimentek, és a játékoskijáróban várakoztak. Csak annyit hallottam, hogy valaki bezárja az öltözőt, szóltam azonnal, hogy várjanak, de senki nem hallotta. Aztán elkezdtem kopogni a szomszédos öltözőbe, és az ellenfél szertárosa kiengedett. Nem tudom, miért fűzték tovább a sztorit, lehet, hogy így jobban hangzott. Én csak nevettem rajta.

A Crvena Zvezda elleni mérkőzésekről milyen emlékeitek vannak?

Marko: - Volt, hogy gólt lőttem és gólpasszt adtam, 2-0-ra nyertünk. Másnap úgy éreztem, enyém a város. Az az érzés elképesztő, amikor megvered a Zvezdát, a mi generációnk ráadásul mindig győztesen jött ki ebből a párharcból. Három bajnokságot nyertünk, nagyon szép emlékeim vannak.

Egy volt NB I-es szerb játékos korábban azt nyilatkozta nekünk, hogy ha egy külföldi csapatnál több szerb labdarúgó is van, és a csapatnak nem megy annyira a játék, akkor az a klikk tud okozni néhány kellemetlenséget az edző vagy akár az egész együttes számára. Hogy látjátok ezt?

Marko:

Volt egy idősebb szerb edző, aki azt mondta: ha egy szerb játékos van a csapatodban, az jó a klubnak, ha kettő, az még rendben van, ha három, az már probléma a csapatnak, ha pedig négy, akkor probléma az egész városnak (nevet).

De ez csak egy anekdota. Sokszor játszottam olyan együttesben, ahol többen voltunk szerbek, például az Olimpiakoszban is. Bajnokok lettünk, és a BL-ben is játszottunk, úgyhogy nem lehetett annyira rossz azért, semmiféle gond nem volt ebből.

Ki most "a főnök" a Videoton öltözőjében?

Stefan: - Mi ketten (nevet).

Marko: - Mindenki hallgat Juhászra, Dankóra és most már Husztira is persze. Ez a hármas, amelynek rengeteg tapasztalata van, és remek csapatokban játszott. Tiszteli őket mindenki.

Hogy látjátok, miért tud a szerb foci számtalan kiváló fiatal játékost kinevelni a topligáknak? A magyarok ezen a téren el vannak maradva.

Marko: - Amikor a Partizannál voltam, 25 kiváló játékos volt az U19-ben. Korábban a klub akadémiája hihetetlenül jó volt, 2-3 topjátékos jött ki minden évben, akiket több tízmilliókért adtak el. Most kicsit leesett a szint. A Partizannál talán Európa második legjobb akadémiája volt. Több jó tornát játszanak, például pályára léphetnek a Barcelona ellen is, látják, hogy milyen szinten vannak technikailag.

A kvalitás vagy a mentalitás, ami más a magyarokhoz képest?

Marko: - Kicsit mindkettő. A mentalitás nagyon jó a szerbeknél. Magyarországon, ha van egy 19 éves játékos, akkor az még fiatalnak számít. Otthon már van két szezon mögötte: Markovic, Zivkovic vagy Jovetic mind kiválóak voltak fiatalon. Hat hónap után már a csapat összes meccsén játszatják őket.

"Nem számított a pénz"

A spanyol média azt írta, hogy Stefan Scepovic volt a Sporting Gijón legjobban fizetett játékosa. Sokkal lejjebb kellett adnod a bérigényedből, hogy ideigazolj?

Stefan: - A futballban a karriered végén senki nem emlékszik rád, csak ha topjátékos vagy. Nem hosszú egy futballista karrierje, annyi pénzt kell keresned ez alatt az idő alatt, amennyit csak tudsz. De a végén persze az számít, hogy boldog legyél. Márpedig ha nem játszol, nem vagy boldog és a családod sem az.

Szükség van a pénzre, de azért jöttem ide, hogy játsszak, és része legyek valami igazán fontosnak. Nekem most az a legfontosabb, hogy élvezzem a futballt, így nem számított, hogy egy bizonyos összegről le kellett mondanom emiatt.

"Ami a pályán történik, ott is marad"

Mi a testvéretek legjobb és legrosszabb tulajdonsága?

Stefan: - Sok jót tudnék mondani, rosszat nehezebben. Talán, amit ő is mondott magáról: amikor fiatalabb volt, szüksége lett volna, hogy jobban megfogadja, amit más mond. Természetesen a saját érdekében. De teljesen őrült volt, csak ment a saját feje után. Azonban ahogy mondtam korábban: sosem késő. Úgy látom, akár Angliában is játszhatna. 26 éves, sokkal koncentráltabb, másfél éve jól játszik. Szerintem, még fog nagy csapatban játszani.

Marko: - Jó testvér, ez a legjobb tulajdonsága. Ami, a rosszat illeti...

Stefan: - Tudom, mit fog mondani rólam. (nevet).

Marko: - Hiába mondasz neki valamit, és neked van igazad, akkor sem fogadja el azt.

Stefan: - De ez csak azért van, mert januárban születtem. A horoszkópom a hibás, Bak vagyok! (nevet)

Marko, rólad az a hír járja, hogy nagyon nem szeretnek ellened játszani, mert minden "trükköt" ismersz, amivel ki lehet zökkenteni az ellenfelet.

Marko: - A győzelemért bármit megteszek. A meccsek után normális srác vagyok, de a pályán kicsit őrült. Ilyen a futball. Ami ott történik, ott is marad.

Ki volt a legjobb védő, aki ellen az NB I-ben játszottál? Stefan, neked karriered során ki okozta a legnagyobb nehézséget?

Marko: - A legintelligensebb, és aki ellen a legnehezebb volt játszani, Leandro, a Fradi játékosa. Nagyon okos, mindig jó helyen áll, talán nem a leggyorsabb már, de nagyon jó védő.

Stefan: - Piqué, Ramos, és még nagyon sokan voltak Spanyolországban. Olaszországban talán keményebbek a védők, de ott kevesebbet játszottam. Ha egyet kellene kiemelni, akkor talán Pepét mondanám. Ő igazi topjátékos. A lábam nagyon jól emlékszik rá, egyszer elrúgtam előle a labdát, elkésett, és belémszállt. A meccs után is folyt a vér a lábamból. De fantasztikus játékos, az emberek nem is tudják mennyire technikás, gyors. Nem tudott volna ennyit játszani a Realban, ha nem lett volna ennyire jó.

Szerbiában és Spanyolországban nőttetek fel. Mennyire volt hatással a gyerekkorotokra a balkáni háború?

Stefan: - Főként Spanyolországban éltünk gyerekként, mivel az édesapánk ott és Cipruson is futballozott. 1992-ben igazolt ki, de akkor még nagyon kicsik voltunk, majd csak 2001-2002-ben tértünk vissza Szerbiába. A bombázásoknak akkora már régen vége volt, de szinte az összes épület, híd le volt rombolva. Persze Spanyolországban is hallottuk a híreket, minden arról szólt, hogy mi történik otthon. De elég kicsik voltunk még az egészhez. A szüleink természetesen beszéltek a családdal, amely otthon maradt, úgyhogy azért elég nehéz időszak volt.

Édesapátok is labdarúgó volt, ráadásul támadó, akárcsak ti. Egyértelmű volt, hogy ti is futballisták lesztek?

Marko: - Én is és Stefan is a dzsúdóval kezdtük a sportolást. Mentünk versenyekre is, emlékszem, abban is elég jól szerepeltem. Aztán a kosárlabdát is kipróbáltuk, de végül a futball mellett döntöttünk. Nem nagyon tudjuk hasznosítani a dzsúdóban megszerzett tudást, az kicsit túl agresszív a focihoz…

BUDAI LÁSZLÓ / DUDÁS GÁBOR