Vidi: 16 éves tehetséggel kötöttek profi szerződést

A Videoton három utánpótlás-válogatottat igazolt le. Egy 16 éves középpályás a klub legfiatalabb játékosa.
Privacsek András 2017. július 1., szombat 12:28
A Videoton három utánpótlás-válogatottat igazolt le. Egy 16 éves középpályás a klub legfiatalabb játékosa.
Szerző: Privacsek András 2017. július 1., szombat 12:28
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Bolla Bendegúz, Szabó Bence és Mocsi Attila is az első csapattal kezdte el a felkészülést, míg Szabó Bálint, a Vidi saját nevelésű játékosa immár a klub legfiatalabb profi kontraktussal rendelkező labdarúgója - írja a vidi.hu.

- A Vidi kapcsán elsősorban a szurkolókat és a labdarúgást szerető közvéleményt is az első csapat eredményessége foglalkoztatja, ez teljesen normális így. Ezzel együtt nekünk nem szabad elfelejtenünk az utánpótlás folyamatos fejlesztését sem. Amellett, hogy egészen a kicsiktől építkezünk, olyan fiatalokat is keresünk, akik életkoruk és tudásuk alapján már egészen közel állnak a felnőtt csapathoz. Ennek a folyamatnak a részeként örömmel tudjuk bejelenteni, hogy három tehetséges magyar utánpótlás-válogatott csatlakozott hozzánk a nyáron, a saját nevelésű, szintén válogatott Szabó Bálint pedig a Vidi legfiatalabb profi labdarúgója immár. Bolla Bendegúz, Szabó Bence és Mocsi Attila is az első csapattal kezdte el a felkészülést. Mindegyiküknek volt anyagilag kedvezőbb ajánlata, de nagyon szimpatikus volt számunkra, hogy nem ez volt nekik az elsődleges szempont, hanem a klub által felvázolt hosszú távú stratégia és jövőkép. Bízom benne, hogy mind a négy tehetség sok örömet szerez majd a Vidi-szurkolónak! - nyilatkozta a négy fiatal szerződtetéséről sportigazgató, Kovács Zoltán.

 

Átigazolások
Ex-Honvéd
Sannino munkában
Harmadik alkalommal ül le a Bellinzona kispadjára a korábbi Honvéd-edző Giuseppe Sannino, akinek a svájci harmadosztály utolsó helyéről kell elmozdítania csapatát.
Újpest
Beridze elkelt
A grúz élvonalban és a Konferencia Ligában szereplő Iberia 1999 szerződtette a nyáron Újpestről távozó Giorgi Beridzét.
Szentlőrinc
Új igazolás
Tovább bővült az NB II-es Szentlőrinc kerete, ugyanis a klubnál folytatja pályafutását Butá Gabriel Nicolae. A 24 éves, román-magyar labdarúgó bal oldali védőként és védekező középpályásként is bevethető.  
Tovább az összes átigazoláshoz