NB I: A Vidi hazai pályán, 2-0-ról vesztett pontokat a Paks ellen - videó

A Fehérvár már 2-0-ra vezetett a Paks elleni hazai bajnokiján, a csereként beállt Haraszti két góljával azonban a hajrában pontot mentettek a vendégek.
Csakfoci Admin 2021. március 3., szerda 21:55
A Fehérvár már 2-0-ra vezetett a Paks elleni hazai bajnokiján, a csereként beállt Haraszti két góljával azonban a hajrában pontot mentettek a vendégek.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. március 3., szerda 21:55

Az OTP Bank Liga 24. fordulójának zárómérkőzésén a harmadik helyezett MOL Fehérvár FC a hatodik Paksot fogadta a MOL Aréna Sóstóban.

A hazaiak tervei szerint kezdődött a mérkőzés, a 4. percben Hangya adott remek labdát balról a hosszún érkező Negónak, aki azonban rosszul találta el a játékszert, így mellé lőtt, majd a 11.-ben Fiola ugratta ki remekül Petrjakot, aki ballal a kapu közepébe lőtt (1-0).

A Fehérvár vezető gólja után kissé leült a meccs, a vendégeknél Lenzsér sérülése miatt kényszerűségből kellett cserélnie Bognár Györgynek fél órányi játékot követően.

A 38. percben Zivzivadze futotta le Bödét, majd lőtt, de Rácz védeni tudott. A játékrész hajrájára megélénkültek a paksiak, Lorentz, majd Bognár lövését kellett kiütnie Kovács Dánielnek.

A szünetben a meghúzódott Böde is elhagyta a pályát, a második félidő elején pedig eldönthette volna a három pont sorsát a Vidi.

Hangya bal oldali beadása után Zivzivadze érkezett a Paks kapuja elé, de nem találta el jól a labdát, majd tíz percre rá Vági tizenhatoson belüli esése után vezetett kontrát a Fehérvár, melynek végén Nego hozta nagy ziccerbe Petrjakot, aki azonban csúnyán fölé lőtt.

A 64. minutumban aztán Petrjak bal oldali beadása után az üresen érkező Zivzivadze bólintott a paksi kapu jobb alsó sarkába (2-0), és ekkor úgy tűnt, a második hazai gól lezárhatja a mérkőzést, azonban nem így lett.

A csereként beállt Haraszti előbb még fölé lőtt, majd a 78. percben Szabó Bálinttal játszott össze szépen, a visszakapott labdát pedig a kapu bal oldalába lőtte (2-1).

Dárdai ezt követően még belőhette volna a Vidi harmadik gólját, de helyzetben mellé lőtt, a csattanó pedig a vendégeké lett: Haraszti egy jobb oldali, 19 méteres szabadrúgást lőtt védhetetlenül a kapu bal oldalába (2-2).

A Paks így 2-0-s hátrányból felállva szerzett értékes pontot a Fehérvár otthonában.

MOL Fehérvár FC - Paksi FC 2-2

Gólszerzők: Petrjak (11.), Zivzivadze (64.) ill. Haraszti (78., 85.)

MOL Fehérvár FC: Kovács - Bolla, Musliu, Stopira, Hangya - Alef, Fiola - Nego, Houri (Dárdai, 70.), Petrjak (Funsho, 77.) - Zivzivadze (Nikolics, 77.)

Paksi FC: Rácz - Lenzsér (Bertus, 30.), Böde (Vági, 46.), Lorentz - Szabó J., Papp (Szabó B., 73.), Bognár (Haraszti, 46.), Tamás, Kulcsár - Sajbán, Hahn (Szendrei, 58.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz