Emberségből jelesre vizsgázott a Videoton csatára. Danko Lazovic közel két és fél millió forinttal segítette a beteg gyerekeket.
A Kurir beszámolója szerint a Videoton szerb támadója, Danko Lazovic négy mezt vásárolt, és ezeket árverésre bocsátotta. A szerelések mintegy 8 ezer euróért (2,5 millió forintért) keltek el.
Lazovic a labdarúgók – többek között – Aleksandar Mitrovic és Vladimir mezére ezer eurót (320 ezer forintot), valamint a Real Madrid szlovén kosarasának, Luke Donic szerelésére ötezer eurót (1,6 millió forintot) költött.
Az aukcióból befolyt teljes bevételt a beteg gyerekek megsegítésére fordítják.
Olvastad már?
Lazovic a védőket is veri az eltiltásaival - sokba kerül a 7 meccse a Vidinek
A Videoton kulcsjátékosa és vezére nem először kerül hosszabb időre az oldalvonal mellé lapjai miatt. Megnéztük, hogyan alakult az idényben a szerb támadó védekező játékosokat is megszégyenítő sorozata.
Elolvasom
Átigazolások
Nagykanizsa
Átigazolás
A Nagykanizsával az előző szezonban az NB II-be feljutó Horváth Balázs a horvát harmadosztályú NK Međimurje együtteséhez igazolt.
Ex-DVSC
Török csapatban
A Loki korábbi görög támadója, Alexandros Kyziridis a török élvonal egyik újoncánál, a Corum FK-nál folytatja pályafutását.
NB I
Hazai átigazolási hírek
NB I-es átigazolási körkép: így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári érkezők, a távozók és a jelöltek terén.