„Ez a Viditől hazai pályán elfogadhatatlan” - Juhász Roland kemény szavai a PAFC elleni vereség után

A Fehérvár csapatkapitánya elfogadhatatlannak tartja azt a produkciót, amit a Vidi nyújtott hazai pályán (1-3) a Puskás Akadémia ellen. A védő szerint már a bemelegítéssel is gondok voltak.
Privacsek András 2019. november 24., vasárnap 13:41
A Fehérvár csapatkapitánya elfogadhatatlannak tartja azt a produkciót, amit a Vidi nyújtott hazai pályán (1-3) a Puskás Akadémia ellen. A védő szerint már a bemelegítéssel is gondok voltak.
Szerző: Privacsek András 2019. november 24., vasárnap 13:41
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

- Már a bemelegítésünk sem olyan volt, amilyennek lennie kellett volna, erre a szakmai stáb fel is hívta a figyelmünket az öltözőben kezdés előtt. Sajnos nem sikerült váltanunk és az első percekben egy kavarodás után gólt kaptunk. Ez pedig rányomta a bélyegét a játékunkra, melyet nagyon sok pontatlanság jellemzett. A második gólt is egy eladott labdából kaptuk. De ami ennél nagyobb gond, hogy az első félidőt sikerült mindössze egy helyzettel lehoznunk. Ez a Viditől hazai pályán elfogadhatatlan. Akkor inkább játsszunk olyan meccset, mint amilyen a Kaposvár elleni hazai bajnokink volt, ahol szintén voltak védelmi hibáink, de legalább lőttünk 4 gólt. Inkább dolgozzunk ki 8-10 helyzetet, mert abból biztos, hogy legalább hármat gólra váltunk, de az megengedhetetlen, hogy gyakorlatilag helyzet nélkül hozzunk le egy teljes félidőt - nyilatkozta a molfehervarfc.hu-nak Juhász Roland.

Olvastad már?
NB I: A Puskás elvitte a három pontot a Vidi otthonából, élre állt a Mezőkövesd – eredmények, videók
Négygólos mérkőzésen aratott győzelmet a Puskás Akadémia a MOL Fehérvár FC otthonában, így a Kaposvár elleni győzelmével a Mezőkövesd a tabella élére ugrott.
Elolvasom
Átigazolások
Ferencváros
Joseph és a holland szál
Lenny Joseph neve is szerepel a holland Feyenoord és a belga Gent kiszemeltjei között - állítja Sacha Tavolieri átigazolási szakértő.
Svédországi folytatás jöhet
Vancsa Zalán
Az IK Sirius hivatalos oldalán jelentette be Vancsa Zalán szerződtetését.
Ennyi volt?
Arijan Ademi
Arijan Ademi jövője kérdésessé vált, és állítólag a visszavonulás lehetősége is felmerült nála.
Tovább az összes átigazoláshoz