Ötszáz drukker jegyét a Videoton labdarúgói állják a Vasas elleni mérkőzésre, amelyre szombaton, az OTP Bank Liga 31. fordulójában kerül sor.
A tabellán jelenleg éllovas székesfehérvári klub honlapja szerint az akció arra az első 500 szurkolóra érvényes, aki elővételben váltja meg belépőjét a VidiShopban.
– Nehéz azt visszaadni, amit a szurkolóink tesznek a csapatért, hiszen ebben a szezonban is mindenhol szép számmal megjelentek és biztattak minket. Most ezzel a kis gesztussal is szeretnénk megköszönni nekik az eddigi szurkolást, valamint kérjük őket, hogy tartsanak velünk Újpestre is, hogy a Vasas-meccs után is együtt örülhessünk a három pontnak – mondta a játékosok nevében Juhász Roland, csapatkapitány.
A szombati találkozónak a Szusza Ferenc Stadion ad otthont. (MTI)
Olvastad már?
A Videoton bajnoki címétől tartanak Szerbiában
Marko Nikolic és a fehérváriak hétvégi előzése fordulatot hozhat egy újra terítékre került ügyben. Egyszerre örülnek és aggódnak a szerbek.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.