Visszatérhet a Loki abszolút alapembere

Bényei Balázs hétfőn már ismét edzhetett, mellette Justin Mengolo felépülése is jó ütemben halad.
Budai László 2018. március 6., kedd 13:17
Bényei Balázs hétfőn már ismét edzhetett, mellette Justin Mengolo felépülése is jó ütemben halad.
Szerző: Budai László 2018. március 6., kedd 13:17
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Bényei Balázs a Balmazújváros elleni bajnoki nyitányon kapott egy medvepuszit, ennek következtében megnyúlt az oldalszalagja. A játékosnak emiatt ki is kellett hagynia a Puskás Akadémia elleni összecsapást, pedig addig a találkozóig 18 mérkőzésen kezdett, ezzel abszolút alapembere volt klubjának. Jó hír most a Loki-drukkereknek, hogy a védő visszatért, és hétfőn már a csapattal edzett - számolt be róla a dvsc.hu.

Szintén jó hír, hogy Justin Mengolo felépülése is megfelelő ütemben halad. A nigériai támadó elkezdte a futómunkát, remélhetőleg minél hamarabb visszatér, és a szakmai stáb rendelkezésére tud állni.

Csakúgy, mint Bereczki Dániel, aki a vasárnapi, Nyíradony elleni mérkőzésen kapott egy rúgást a bokájára, amely bedagadt. A saját nevelésű játékos kedden biciklizhet, ha pedig minden rendben lesz, szerdán már elkezdheti a futómunkát is.

Átigazolások
Csapatot válthat
Aljosa Matko
Aljosa Matko a skótok elleni remeklése után nem titkolta, hogy erősebb bajnokságba vágyik.
ETO
Krpic hosszabbított
Hosszabbított a csapatkapitány: Miljan Krpic 2029-ig írt alá a bajnok ETO-nál.
Törökország
Storck visszatért
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Bernd Storckot nevezte ki vezetőedzőjének a török élvonalban szereplő Genclerbirligi.
Tovább az összes átigazoláshoz