Felépült a Loki kapusa, akár védhet is a Fradi ellen

A debreceni kapus szerint okozhatnak meglepetést a Fradi ellen.
Budai László 2017. augusztus 3., csütörtök 16:39
A debreceni kapus szerint okozhatnak meglepetést a Fradi ellen.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 3., csütörtök 16:39
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Novota János a Temesvár elleni edzőmeccs előtt sérült meg. Mint elmondta, azóta felépült, és most már bevethető, de a vezetőedzőn múlik, ki véd a Ferencváros ellen.

A sérülésem szerencsére már a múlté, teljes értékű munkát végzek, nincsenek fájdalmaim – kezdte Novota János a dvsc.hu-nak. – Bevethető vagyok, a vezetőedzőn múlik, hogy ki véd majd a Ferencváros ellen. Egy nagyon nehéz találkozó előtt állunk, egy ilyen ellenfél ellen mindenki a maximumot akarja nyújtani. Bízom benne, hogy jó hangulat lesz vasárnap a Nagyerdei Stadionban. Legutóbb a Paks ellen megszereztük idei első pontunkat, amely lélektanilag sokat segített a társaságnak. Láttam az összecsapást, kompakt volt a csapat, azt teljesítette, amit Bandi bá' kért tőle. Azt gondolom, erre a játékra lehet építeni a Ferencváros ellen is.

Olyan ellenféllel találkozunk, amely játssza a futballt és sokat támad, így minden bizonnyal lesznek előttünk területek. Sok jó játékos alkotja a keretüket mind a középpályán, mind pedig a támadósorban. Nekünk viszont nem szabad ezzel foglalkoznunk, koncentrált játékkal meglepetést szeretnénk okozni.

Átigazolások
NB I
Hazai átigazolási hírek
NB I-es átigazolási körkép: így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári érkezők, a távozók és a jelöltek terén.
Dorog
Vasastól igazoltak
A Dorog saját nevelésű középpályása, Faragó Bálint hét év után visszatért, miután a Vasastól távozik a 22 éves labdarúgó.
DVSC
Petíció indult
A DVSC szurkolói petíciót indítottak annak érdekében, hogy Amos Youga visszatérjen szeretett csapatukhoz.
Tovább az összes átigazoláshoz