Az NB I-ben 9. helyen telelő DVSC december 31-i hatállyal szerződést bontott Németh Krisztiánnal.
A DVSC labdarúgócsapata megvált Németh Krisztiántól. A hajdúságiak a hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy december 31-i hatállyal felbontották a szerdán éppen 33. életévét betöltő csatár szerződését, így szabadon igazolhatóvá vált.
A rövid közlemény kitér arra, hogy a 37-szeres válogatott labdarúgó szeptember végén, hosszú kihagyás után érkezett a Lokihoz, és igyekezett magát mihamarabb újra felépíteni. Ennek jegyében 7 bajnoki találkozón és egy kupamérkőzésen is pályára lépett debreceni színekben, eredményes volt a Kecskemét elleni MK-meccsen, valamint a Honvéd ellen is.
A december eleji, zalaegerszegi OTP Bank Liga-meccsen sajnos megsérült, részleges izomszakadást szenvedett, így a Ferencváros és a Gyirmót ellen már nem játszhatott.
Olvastad már?
A Honvéd egyik száműzöttje az NB I-es bajnokesélyeshez került - hivatalos
Az elmúlt időszakban a Honvédnál mellőzötté vált Mezghrani a Puskás Akadémiánál folytatja pályafutását.
Elolvasom
Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután az US Ouakam együttesétől szerződtették a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.