Továbbra sem megy a Debrecennek. Az utolsó öt bajnokijából csak egyet nyert meg a Loki, három meccset pedig elbukott. A Fehérvár ellen hazai pályán 3-0-ra elveszített mérkőzés után a szurkolók kihívták magukhoz a
játékosokat, akikkel "elbeszélgettek".
Varga József, a DVSC középpályása az M4 Sportnak nyilatkozott a szurkolók akciójáról:
- Amikor az ember sikereket ér el, akkor is kimegy a szurkolók elé, amikor kudarc éri, akkor is kötelessége megjelenni a szurkolók előtt, és elfogadni a szavaikat. Csak igazat tudok nekik adni, hiszen hazai pályán egy sima vereséget szenvedtünk. Ezen változtatni már nem tudunk, de oda kell állni eléjük, és ha kritikát fogalmaznak meg, azt pedig vállalni.
A Debrecen a 30. fordulót követően a 9. helyen áll, 8 pontos előnnyel a már kieső pozícióban lévő, de egy meccsel kevesebbet játszó Gyirmót előtt.
Olvastad már?
NB I: A Vidi nagy felzárkózása Debrecenben folytatódott tovább
A MOL Fehérvár már az első félidőben kétgólos előnyt alakított ki, a hajrában pedig simává tette győzelmét.
Elolvasom
Átigazolások
Nagykanizsa
Átigazolás
A Nagykanizsával az előző szezonban az NB II-be feljutó Horváth Balázs a horvát harmadosztályú NK Međimurje együtteséhez igazolt.
Ex-DVSC
Török csapatban
A Loki korábbi görög támadója, Alexandros Kyziridis a török élvonal egyik újoncánál, a Corum FK-nál folytatja pályafutását.
NB I
Hazai átigazolási hírek
NB I-es átigazolási körkép: így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári érkezők, a távozók és a jelöltek terén.