Pintér egyik kedvenc légiósa Diósgyőrbe szerződött

A keddi napon aláírta szerződését Diósgyőrben Patrick Mevoungou - írja az amigeleken.hu.
Mokány Lajos 2017. március 29., szerda 8:36
A keddi napon aláírta szerződését Diósgyőrben Patrick Mevoungou - írja az amigeleken.hu.
Szerző: Mokány Lajos 2017. március 29., szerda 8:36

A kameruni védekező középpályás két hétig próbajátékon vett részt a DVTK-nál és teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot arról, hosszabb távon is lehet rá számítani.

A korábban a Sturm Graz és az Admira Wacker csapataiban is megfordult 31 éves, 188 cm magas kameruni védekező középpályás a 2013/14-es bajnokságban a Győri ETO csapatában szerepelt Pintér Attilánál, ahol 17 mérkőzésen lépett pályára.

Az Admira Wacker együttesében négy Európa Liga selejtezőn játszott a 2012/13-as küzdelem sorozatban a Zalgiris és a Sparta Praga ellen.

Győrből hazaigazolt Kamerunba, szülővárosa csapatához, a Canon Yaoundéhoz, majd a líbiai Al-Ahly Tripoli és újra a Yaoundé után Mezőkövesd következett, ahol ismét Pintér Attilával dolgozhatott együtt, irányítása alatt 12-szer szerepelt kezdőként és 1070 játékpercet töltött a pályán.

Az igazolást azóta hivatalosan is bejelentette a klub.

 
Átigazolások
Újpest
Ganea apja kiakadt
Édesapja szerint a kedden elküldött George Ganea azért  került nehéz helyzetbe Újpesten, mert román.
ETO
Nemet mondtak a katalánoknak
A La Ligában szereplő Girona már ajánlatot is tett az ETO 20 éves ukrán-magyar csatáráért, Oleksandr Pyshchurért, de a győriek első körben nemet mondtak a megkeresésre. (Nemzeti Sport)
Légiósok
Szalai Attila
Miközben ügynöke szerint nem hagyja el a Kasimpasát, a török sajtó szerint Szalai Attila országon belüli klubváltása még elképzelhető lehet - ez a csapat viheti.
Tovább az összes átigazoláshoz