NB I: Rosszul kezdődött és rosszul végződött – ez volt a gond Diósgyőrben

Márkvárt Dávid, a Diósgyőr középpályása foglalta össze a Diósgyőr felemás bajnoki szezonját. A DVTK játékosa elmondta, hogy mivel volt elégedett, de kifejtette azt is, mik voltak a legnagyobb hibák a csapat játékában.
Privacsek András 2020. július 5., vasárnap 12:51
Márkvárt Dávid, a Diósgyőr középpályása foglalta össze a Diósgyőr felemás bajnoki szezonját. A DVTK játékosa elmondta, hogy mivel volt elégedett, de kifejtette azt is, mik voltak a legnagyobb hibák a csapat játékában.
Szerző: Privacsek András 2020. július 5., vasárnap 12:51

- Rosszul kezdődött és rosszul végződött a szezon, de a köztes időszak szenzációs volt – kezdte Márkvárt a dvtk.eu-nak. - Jól játszottunk, egymásra találtunk a szurkolókkal, nagy győzelmeket arattunk. Pozitívum, hogy korábban megtartottuk az NB I-es tagságunkat és a sok győzelem is. A Viditől az egy pont, amit elhoztunk, nagy siker volt, és a győzelmek mindegyike kedves emlék.

A középpályás beszélt a negatívumokról is.

- Látni kell azonban, hogy a végére elfogytunk és nagyon rosszul alakultak a mérkőzések. Ha az ellenfél szerez vezetést, felállt védelem ellen sokkal jobban kell játszanunk. Nem igazán találtuk ilyenkor a fogást, de arra is figyelni kell, hogy ne kapjunk gyorsan két gólt egymás után. Ezeken kívül a pontrúgások levédekezésére is nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Jó csapatszellem alakult ki, de kellenek új igazolások, nagy erősségünk lehet, ha a mag együtt marad.

Olvastad már?
Diósgyőr: "Ha nincs a vírusszünet, előrébb végzünk" - interjú Feczkóval a szurkolók kritikájáról és a "megye hármas szintű" új igazolásról
A felfüggesztett bajnokság utáni újraindulást követően a Diósgyőr legyőzte az Európa Liga-helyre pályázó Mezőkövesdet, így öt pontra került a dobogótól, ám egy jelentős negatív széria következett, ami a 9. helyre sodorta a csapatot. Feczkó Tamás vezetőedző a csakfoci.hu-nak elmondta, miért lett volna biztos a Mezőkövesd 3. helyében és a DVSC bennmaradásában, ha a normál kerékvágásban megy végig az NB I.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Komáromit 3 NB I-es klub akarja
Komáromi György iránt több NB I-es klub, köztük a Puskás Akadémia, a DVTK és a DVSC is érdeklődik, miután külföldi ajánlata ellenére valószínűleg hazatér Magyarországra. (nso.hu)
Szentlőrinc
Szerb–magyar középpályás érkezett
A 22 éves szerb–magyar középpályás, Aleksandar Rac az NK Tolmintól érkezett az NB II-es Szentlőrinchez.
MTK
Hosszabbítás és kölcsönadás
Kovács Mátyás szerződést hosszabbított az MTK-val, és az idényt kölcsönben az FC Košicénél tölti.
Tovább az összes átigazoláshoz