Kapuslegenda Bódog stábjában: "Olyan volt, mintha Dárdaival beszélnék"

Bódog Tamás, a DVTK vezetőedzője tapasztalt szakemberrel erősítette meg stábját.
Privacsek András 2017. június 21., szerda 23:22
Bódog Tamás, a DVTK vezetőedzője tapasztalt szakemberrel erősítette meg stábját.
Szerző: Privacsek András 2017. június 21., szerda 23:22

Andrusch József kapusként tagja volt a legutolsó, felnőtt világbajnokságra kijutó magyar válogatott keretének, és kapusedzőként is éveken keresztül dolgozott a nemzeti csapat kapusaival, illetve irányítja a magyarországi kapusedző-képzést. Szalma Pál a jövőben a DVTK utánpótlásában dolgozik tovább - írja a dvtk.eu.

- Nagy örömmel jöttem Diósgyőrbe, mert amikor felálltam az első, Bódog Tamással folytatott beszélgetés után, olyan érzés kerített hatalmába, mintha Dárdai Palival váltottam volna szót - nyilatkozta Andrusch József. - Ezek után egy pillanatig nem volt számomra kérdés, hogy elfogadom a DVTK ajánlatát. Ismerem a diósgyőri kapusokat, így a meglévő értékeik mellett azt is tudom, hogy mit kell fejleszteni. Igyekszünk olyan munkát végezni, hogy az egész ország felkapja a fejét az eredményekre.

 

- A kapusedzői poszton átszervezés történt a klubon belül, Veréb György továbbra is segíti a munkánkat, Szalma Pál pedig az utánpótláskorú kapusok képzéséért lesz felelős, az első csapat melletti napi teendőket pedig Andrusch József veszi át a pályán - tájékoztatott Bódog Tamás szakmai igazgató. - Józsi emberileg és szakmailag is illeszkedik a csapathoz, emellett magasan képzett kapusedző, aki a korosztályos és a felnőtt válogatott mellett is dolgozott. Tőle azt várjuk, hogy a Veréb-Szalma kettős munkáját folytatva, egy lépcsőfokkal magasabb szintre lépjenek a kapusaink.

Átigazolások
Újpest
Ganea apja kiakadt
Édesapja szerint a kedden elküldött George Ganea azért  került nehéz helyzetbe Újpesten, mert román.
ETO
Nemet mondtak a katalánoknak
A La Ligában szereplő Girona már ajánlatot is tett az ETO 20 éves ukrán-magyar csatáráért, Oleksandr Pyshchurért, de a győriek első körben nemet mondtak a megkeresésre. (Nemzeti Sport)
Légiósok
Szalai Attila
Miközben ügynöke szerint nem hagyja el a Kasimpasát, a török sajtó szerint Szalai Attila országon belüli klubváltása még elképzelhető lehet - ez a csapat viheti.
Tovább az összes átigazoláshoz