Folytatódik az NB II is - hétfőn jön a szuperrangadó

A 21. fordulóval folytatódik az NB II. A legnagyobb rangadóra hétfőn kerül sor, amikor a második Vasas az első Diósgyőrt fogadja.
Privacsek András 2022. január 30., vasárnap 11:16
A 21. fordulóval folytatódik az NB II. A legnagyobb rangadóra hétfőn kerül sor, amikor a második Vasas az első Diósgyőrt fogadja.
Szerző: Privacsek András 2022. január 30., vasárnap 11:16

Márkvárt Dávid, a Vasas jelenlegi, a Diósgyőr korábbi játékosa beszélt a rangadóról és az esélyekről.

- Fontos összecsapás lesz, hiszen az első két helyezett játszik egymás ellen. Sokan azt állítják, hogy ez a két csapat kiemelkedik a mezőnyből, nem véletlenül vannak ott a tabellán, ahol éppen vannak. Viszont borzasztóan nehéz tavasz vár ránk és ezt egyébként az ősz bizonyította be. Komoly meccseink voltak eddig is és ez lesz a folytatásban is. Már-már közhelyként kezelik, de a Vasas ellen valóban mindenki kettőzött erővel küzd és harcol, mindenki ellenünk akar bizonyítani. Az erőnket viszont mutatja, hogy feljutó helyen vagyunk, ami azért fontos, mert egyetlen célunk van, mégpedig az NB I-be való kerülés. Viszont hangsúlyozom, hogy nem lesz sétagalopp a tavaszi menet. Hétfőn sok nézőre, remek hangulatra és igazi presztízsrangadóra számítok - mondta Márkvárt a vasasfc.hu-nak.

Merkantil Bank Liga, 21. forduló:

13:00
Siófok - Ajka
Soroksár - Kecskemét
Szolnok - Budaörs
PMFC - Szentlőrinc
ETO - Haladás
Nyíregyháza - Tiszakécske
Békéscsaba - Dorog
III. Kerületi TVE - Szeged

17:00
Csákvár - Budafok

hétfő, 20:00
Vasas - DVTK

Az NB II élmezőnye:

1. DVTK 42 pont
2. Vasas 41
3. Kecskemét 38
4. Haladás 37
5. Szeged 35
6. ETO 32

Átigazolások
Everton/Bournemouth
Tóth Balázs
Angliából származó információink szerint Tóth Balázs iránt valóban jelentős az érdeklődés, de konkrét megkeresése eddig egy PL-klubtól volt.
Kisvárda
Akik nem kaptak szerződést
"Akiknek lejár a szerződésük, megmutatták, hogy nem véletlenül nem ajánlottunk nekik újat, nekünk is legalább annyit kell változtatni a kereten, mint a Diósgyőrnek" - mondta Révész Attila az M4-nek.
Fradi
Keane mellett kampányolnak
Továbbra is az FTC-t irányító Robbie Keane tűnik a legerősebb jelöltnek a Celtic kispadjára.
Tovább az összes átigazoláshoz