A Haladás elleni mérkőzés legjobbja Ugrai Roland volt, aki nem bánja, hogy Miskolcon kívül játszanak.
A Diósgyőr három idegenbeli mérkőzés után vezeti az NB I-et.
- Javasolni fogom, hogy ne is menjünk Miskolc közelébe játszani - kezdte viccen Ugrai Roland a dvtk.eu-nak. - A tavalyi szezonunk azért is volt nehéz, mert az idegenbeli meccseket nagyon nehezen hoztuk. Összesen tíz pontot szereztünk vendégként, most pedig már hétnél járunk. Összeszedett és jó játékot játszunk, erre lehet építeni.
A hazaérkezést követően - a buszról leszállva - hajnali három órakor vezényelt edzést Bódog Tamás.
- Ha jól emlékszem, a Ferencvárosnál egyszer Hollandiából hazaérkezve edzettünk hajnalban. Valóban nem szokványos, hogy három órakor tréningezik egy csapat. Egy átmozgató futóedzésen vettünk részt, majd nyújtás és videózás szerepelt a programban.
Átigazolások
Újpest
Ganea apja kiakadt
Édesapja szerint a kedden elküldött George Ganea azért került nehéz helyzetbe Újpesten, mert román.
ETO
Nemet mondtak a katalánoknak
A La Ligában szereplő Girona már ajánlatot is tett az ETO 20 éves ukrán-magyar csatáráért, Oleksandr Pyshchurért, de a győriek első körben nemet mondtak a megkeresésre. (Nemzeti Sport)
Légiósok
Szalai Attila
Miközben ügynöke szerint nem hagyja el a Kasimpasát, a török sajtó szerint Szalai Attila országon belüli klubváltása még elképzelhető lehet - ez a csapat viheti.