A Diósgyőr hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Tóth Barnabás enyhe agyrázkódást szenvedett a szombati, Mezőkövesd elleni mérkőzés első félidejében, miután egy szerencsétlen szituációban összefejelt a vendégek játékosával, Myhailo Meshkivel.
Tóth Barnabás a Mezőkövesd elleni bajnoki 28. percében Shestakov jobb oldali beadás után fejelt össze Meshkivel. A két játékos ápolásra szorult, majd a diósgyőriek futballistája turbánt kapott a fejére.
Alig öt perccel később kiderült, a 24 éves középpályás sérülése komolyabb, és ezért nem tudta folytatni a játékot – helyette Vernes állt be.
– Tóth Barnabás enyhe agyrázkódást szenvedett a mezőkövesdi mérkőzésen, a szombat éjszakát bent töltötte a kórházban megfigyelés alatt. Jelenleg nem vehet részt az edzéseken – nyilatkozta Dr. Szabó Zsolt, a DVTK egészségügyi igazgatója a klubhonlapnak.
Tóth a szezonban 12 tétmeccsen játszott, és egy gólt szerzett.
Átigazolások
Csákvár
Herjeczki érkezett
Az NB II-es Csákvár leigazolta az Ajkával januárban szerződést bontó, 27 éves Herjeczki Kristófot.
ZTE
Diego Borges
A ZTE brazil védője jó eséllyel az MLS-ben folytatja.
Légiósok
Marad az utolsó Dárdai?
A Berliner Kurier szerint akár 16 távozója is lehet a Herthának a nyáron, de a magyar válogatott Dárdai Márton maradhat továbbra is a Bundesliga 2-es gárdánál.