Tiba István, a tulajdonos önkormányzatot képviselő balmazújvárosi vezető közleményben reagált az NB I-ben történtekre.
Tiba István közleménye a balmazfoci.hu-n.
„Köszönöm az egész éves biztatást, szeretetet, támogatást, amit a csapat kapott.
Rajtunk kívül mindenki az első perctől azt akarta, hogy kiessünk az NB I-ből, de a közösségünk nem fogadta el az áldozati bárány szerepét.
Az utolsó fordulóig küzdöttünk, azonban vannak olyan dolgok, amikkel szemben egy ilyen kis csapat, mint a miénk, nem tud megbirkózni.
Köszönöm a csapatnak, a vezetésnek és a város minden futballszerető lakójának a támogatást és a szeretetet.
Szerettünk volna bizonyítani valamit, de ez sokaknak nem hiányzott, hogy megtörténjen. Ennyi örömük legyen az életben. Tökéletesen egyetértek a vezetőedzőnk mérkőzést követő nyilatkozatával."
Olvastad már?
"Jó lenne végre tiszta focit játszani Magyarországon" - brutális edzői kifakadás az NB I-ben
A Balmazújváros és a Ferencváros 3-3-as döntetlent játszott egymás ellen az NB I utolsó fordulójában. Mivel a Diósgyőr 2-1-re legyőzte a Videotont, így az újonc balmazújvárosiak kiestek az első osztályból.
Elolvasom
Átigazolások
Loki
Csatár érkezett
Új csatárral bővült a DVSC kerete.
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Légiósok
Áttörés Szoboszlai ügyében?
Szoboszlai Dominik komolyabb fizetésemelésről tárgyal a Liverpoollal, és sajtóhírek szerint jelentős előrelépés történt az egyeztetésekben.