Fotó: paksifc.hu

NB I: Windecker négy perc alatt duplázott, a Paks elvette a Puskás Akadémia veretlenségét - videó

Windecker négy perc alatt fordított a Puskás Akadémia ellen, ezzel Paks ellen elszenvedte első vereségét a bajnokságban a felcsúti csapat.
Csakfoci.hu 2024. szeptember 1., vasárnap 19:23
Fotó: paksifc.hu
Windecker négy perc alatt fordított a Puskás Akadémia ellen, ezzel Paks ellen elszenvedte első vereségét a bajnokságban a felcsúti csapat.
Szerző: Csakfoci.hu 2024. szeptember 1., vasárnap 19:23

A hét közben a Paks és a Puskás Akadémia is búcsúzott a Konferencia-liga küzdelmeitől, a hétvégén pedig egymással csapott össze a két csapat az NB I-ben.

I. félidő

Az első negyed órában inkább a paksiak tűntek frissebbnek, a hatodik percben máris védeni valója akadta Markenek, a Puskás kapusa Zimonyi éles szögből leadott lövését védte. A 16. percben aztán a Puskás szerezte meg a találkozó első gólját, ekkor Komáromi maradt teljesen egyedül a pálya tengelyében, majd jó 25 méterről, laposan lőtt a kapu sarkába (0-1).

A félidő hátralévő részében nem kápráztatták el a csapatok a kilátogató nézőket, Colley egy alkalommal ugyan helyzetbe került, de balról visszatett labdáját begyűjtötték a paksi védők, így egy félidő után a Puskás 1-0-ra vezetett.

II. félidő

Az 55. percben Lenzsér ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a VAR-által megítélt büntetőt Windecker értékesítette magabiztosan, a bal alsóba gurított a Paks középpályása, így egyenlített a hazai gárda (1-1). Négy perccel később pedig a vezetést is megszerezte Bognár György együttese, egy remek labdajáratás végén Windecker lőtt közvetlen közelről a kapuba (2-1).

A félidőben beállt Böde és Osváth érkezése láthatóan felfrissítette a Paks játékát, az első félidővel ellentétben inkább a hazaiak birtokolták a labdát. A hajrában a rutinos csatár nagy lendülettel indult meg a kapu felé, már szinte lövőhelyzetbe is került, azonban az utolsó pillanatban menteni tudtak a vendégek.

A mérkőzés hátralévő részében több helyzetet nem láthattunk, a Paks 2-1-re nyert hazai pályán a Puskás ellen.

NB I, 6. forduló

Paks-Puskás Akadémia 2-1 (Windecker 57. - 11-esből, 61., ill. Komáromi 16.)

Paks: Simon - Vas, Kinyik, Lenzsér - Kovács (Osváth, a szünetben), Windecker, Balogh, Silye (Ötvös, 92.), Papp (Vécsei, 85.) - Horváth (Böde, a szünetben), Zimonyi (Haraszti, 74.)

(cserék: Kovácsik, Vécsei, Haraszti, Osváth, Böde, Ötvös, Mezei, Földi, Tóth, Szabó J.)

PAFC: Markek - Maceiras, Golla, Stronati, Markgráf (Soisalo, 52.) - Szolnoki (Plsek, 76.), Nissila (Duarte, 66.) - Komáromi (Kerezsi, 76.), Levi. Nagy Zs. - Colley (Puljic, 66.)

(cserék: Pécsi, Duarte, Kocsis, Plsek, Favorov, Soisalo, Puljic, Kerezsi, Mondovics, Vékony)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Owusu távozása a téma
Az azeri Sportal szerint Owusu vissza akar térni a Qarabaghoz, de másik két helyi csapat is leigazolná a támadót. Az Üllői129 úgy tudja, ezek az érdeklődések még nem jutottak el az FTC-ig.
Ferencváros
Egyiptomi játékos képben?
A Kora Plus szerint az FTC érdeklődik az 1-szeres egyiptomi válogatott jobbhátvéd, Ahmed Eid iránt. A Csakfoci azonban úgy tudja, a hír nem igaz, nincs képben a Fradinál az El Masry játékosa.
Az Arsenal csábítja nagy erőkkel
Kerkez Milos
Kerkez Milosért és Antoine Semenyóért 80 millió eurót kérne a Bournemouth - állítják Angliában.
Tovább az összes átigazoláshoz