A forduló kezdete előtt hatodik ZTE az utolsó előtti DVTK otthonába látogatott az NB I 24. fordulójában.
I. félidő
Az első nagy helyzetet a hazaiak alakították ki: a 16. percben Vallejo középre ívelt labdáját Colley fejelte közelről kapura, Gundel-Takács nagyot védett. Két percre rá a vendégek előtt adódott nagy esély: Daniel Lima remek sarkazása után Maxsuell ugrott ki, nagy lendülettel vezette kapura a labdát, de a jól kijövő Sentic fölött mellé emelte a labdát.
A 32. percben kényszerűen kellett cserélnie a Zetének: Ferreira helyett Csonka jött. Még egy említésre méltó esemény történt, a 45. percben Kastrati ívelése után Maxsuell könyökére pattant a labda a 16-oson belül, amiért Bogár Gergő elsőre 11-est ítélt, de a VAR kihívta a bírót, és mivel a ZTE-játékos könyöke a teste mellett volt, így végül visszavonták a büntetőt.
II. félidő
Az 57. percben vezetést szerzett a Diósgyőr: Pető ment el a jobb oldalon nagy lendülettel, jól passzolt középre, Vallejo lövése még lepattant, de éppen Babos elé, aki közelről a kapuba pofozta a labdát.
Tíz perccel később Skribek adott zseniális labdát Limának, de a kapu közvetlen közelében érkező zalai légiós néhány centivel lemaradt arról. A másik oldalon a csereként beállt Szaakos lövését védte Gundel-Takács. A 80. perc után Calderón és Babos veszett össze: előbbi odafejelt ellenfelének, aki egy taslival hálálta ezt meg - egy-egy sárgát kaptak Bogártól a bunyóért.
Rögtön ezután Skribek szabadrúgását az a Victory csúsztatta a kapuba, aki néhány perce azért állt csak be, mert Peraza nem tudta már folytatni a játékot - csodacsere (1-1).
Az állás már nem változott, az 1-1-el a Diósgyőr maradt kieső helyen, míg a ZTE a hetedik, miután a Kisvárda legyőzte a Paksot (lásd alább).
NB I, 24. forduló
DVTK-ZTE 1-1 (Babos 57., ill. Victory 86.)
DVTK: Sentic - Kastrati (Keita, 70.), Szatmári, Tamás, Bokros (Bárdos, 82.) - Pető (Szakos, 70.), Vallejo, Esiti, Bényei (Sajbán, 59.) - Babos, Colley (Ambrose, 82.).
ZTE: Gundel-Takács - Ferreira, Peraza (Akpe Victory, 77.), Várkonyi, Calderón - Kiss B., Amato (Teixeira, 73.), Szendrei, Skribek - Lima (Joao Victor, 73.), Maxsuell