Fotó: pfla.hu
Nagy Zsolt és Tóth Balázs már a ZTE elleni bajnokit is kihagyta, és mivel kisebb sérüléssel bajlódnak, így elképzelhető, hogy a MOL Fehérvár ellen sem lesznek még bevethetők.
Rövid kihagyásra kényszerül a Puskás Akadémia két játékosa, a 13-szoros válogatott Nagy Zsolt, valamint a felcsútiak elsőszámú kapusa, Tóth Balázs - számolt be róla a klub honlapja.
Nagy Zsolt az Újpest elleni kupamérkőzésen húzódott meg, nem is tudta folytatni a játékot, míg Tóth Balázsnak még a múlt héten, egy edzésen zúzódott a lábfeje. Az orvosi vizsgálatok alapján hét-tíz nap kihagyás vár mindkettőjükre, jelenleg rehabilitációs kezelésen vesznek részt.
Ezt azt is jelenti, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző jelen állás szerint egyikőjükre sem számíthat még a szombat esti, MOL Fehérvár elleni idegenbeli bajnokin. A két futballista egyébként már a ZTE elleni összecsapást (1-0) is kihagyta.
Olvastad már?
Fradi: “Katasztrófa” - a legsúlyosabb sérülést szenvedte el a csapat egyik legjobbja
Bosnyák lapértesülés szerint Muhamed Besicnek elszakadt a keresztszalagja a jobb térdében, így nagyon hosszú ideig nem számíthatnak rá a Fradinál.
Elolvasom
Átigazolások
Csapatot válthat
Aljosa Matko
Aljosa Matko a skótok elleni remeklése után nem titkolta, hogy erősebb bajnokságba vágyik.
ETO
Krpic hosszabbított
Hosszabbított a csapatkapitány: Miljan Krpic 2029-ig írt alá a bajnok ETO-nál.
Törökország
Storck visszatért
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Bernd Storckot nevezte ki vezetőedzőjének a török élvonalban szereplő Genclerbirligi.