Fotó: Kisvárda FC

NB I: Pintér Attila fia a Vasasból az élvonalba igazolt - hivatalos

A 19 éves támadó a most kezdődő szezonban már az első osztályban is megmutathatja magát.
Budai László 2025. július 23., szerda 16:17
Fotó: Kisvárda FC
A 19 éves támadó a most kezdődő szezonban már az első osztályban is megmutathatja magát.
Szerző: Budai László 2025. július 23., szerda 16:17

A bajnoki rajt előtt néhány nappal tovább erősödött a Kisvárda kerete: a Vasas FC-től kölcsönben érkezett egy évre Pintér Filip - jelentette be az újonc klub. A 19 éves támadó - akinek az édesapja a korábbi válogatott labdarúgó, egykori szövetségi kapitány, többszörös magyar bajnok és kupagyőztes edző, Pintér Attila - utánpótláséveinek egy részét Ausztriában töltötte, három évig volt a Rapid Wien játékosa is, onnan hazatérve a felnőttfutballba, még 18. születésnapja előtt az NB II-es Haladás színeiben szerepelt. Szombathelyi színekben 22 bajnokin öt gólt szerzett, tavaly pedig a Vasas futballistájaként húsz fellépésen egyszer volt eredményes. A 2025-ös naptári év első bajnokiját éppen Kisvárdán játszotta, február 10-én kezdőként lépett pályára a Vasas színeiben a 0-0-ra végződött összecsapáson.

- Hetekkel ezelőtt szóba került már, hogy csatlakozom a kisvárdai csapathoz, de kedden gyorsultak fel igazán az események – mondta a szerződése aláírását követően Pintér Filip. - Reggel még úgy volt, hogy a Vasas edzésén kell délután megjelennem, de már csak búcsúzkodni mentem, és Kisvárdára utaztam végül.

Nem gondoltam volna, hogy még ezen a nyáron lehetőségem lesz NB I-es csapathoz igazolni, eddig a napig arra koncentráltam, hogy a Vasasban tudjak minél jobb teljesítményt nyújtani, de ilyen az élet, most már azért dolgozom, hogy a Kisvárdával legyek minél eredményesebb.

- Szeretném minél több játékperccel és jó teljesítménnyel segíteni a csapatot. Úgy érzem, befogadó közegbe kerültem, kicsit még szoknom kell a körülményeket, amelyek ideálisak a munkavégzéshez. Szeretném megköszönni a Vasas vezetőségének, külön is Nagy Miklós sportigazgatónak, hogy lehetőséget adott arra, hogy NB I-es csapathoz kerüljek, a Révész Attila sportigazgató vezette kisvárdaiaknak pedig azért, hogy bíznak bennem, és remélem, ezt meg tudom majd hálálni.

Olvastad már?
A magyar futball óriási ígérete térhet haza az NB I-be
A napokban lezárulhat az eddig Dániában pallérozódó Németh Hunor ügye, aki az MTK-nál folytathatja kölcsönben. 
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Hazatért a román légiós
A játékosok minőségében és a szurkolók szenvedélyességében is veri Magyarországot a román foci, de a színvonal magasabb az NB I-ben - állítja a hat év és négy magyar klub után hazatérő Cornel Ene.
FTC
Owusu Izraelben
Az izraeli élvonalban szereplő Maccabi Bnei Reineh hivatalos felületein tudatta, hogy leigazolta Owusu Kwabenát, aki legutóbb a Ferencváros játékosa volt.
Légiósok
Csoboth Törökországban
A török élvonalban sereghajtó Genclerbirligi a 2025/26-os szezonra kölcsönvette Csoboth Kevint. 
Tovább az összes átigazoláshoz