Komlósi Bence az elmúlt két évben hozzászokott a fizikálisabb olasz futballhoz. Pármában eleinte többet, majd kevesebbet jutott szóhoz, a folyamatos szereplését pedig sérülését is hátráltatták. Tizenkilenc évesen viszont abban a korban van, hogy rendkívül fontos a folyamatos mérkőzés terhelés és a minél több játékperc.
- Ez volt a legfontosabb szempont, amikor a menedzseremmel együtt úgy döntünk, hogy váltani kell - erősítette meg Komlósi Bence a klub honlapján. - A pármai edzőmnek és a sportigazgatónak más elképzelései voltak, én pedig mindenképpen játszani akartam. A DVTK nyitott volt a visszatérésemre, és az is éreztük, hogy valóban engem akarnak. Hasznos két évet töltöttem Olaszországban, megismerkedtem egy a magyartól eltérő futballkultúrával és közeggel. Az utóbbi fél évben azonban szinte csak a korosztályos válogatottban szerepeltem, ez pedig így nem mehetett tovább. Bízom benne, hogy Diósgyőrben újra fel tudom építeni magam.
Komlósi Bence előtt a klubnál több lehetőség is adódhat. Az NB III-as DVTK II mellett esetében akár a barcikai kooperáció (NB II) is szóba jöhet, mint ahogyan az OTP Bank Ligában szereplő első csapat kapuja is megnyílhat előtte.
- Minden vágyam, hogy bemutatkozzam az NB I-es DVTK-ban - jelentette ki Komlósi Bence. - A héten csatlakoztam a felnőtt kerethez, együtt dolgozhatom a csapattal, amiért nagyon hálás vagyok. Természetesen ott és abban az együttesben lépek majd pályára, ahol a klubnak szüksége van rám.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2024/02/Szabo_Levente-e1707985192585-768x432.jpeg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)