I. félidő:
A két idei meccsén egy pontot szerzett Újpest kezdte aktívabban az összecsapást, amely így is felléphetett volna akár a dobogóra, ha számára kedvezően alakul az FTC-Paks bajnoki is.
A mezőnyfölényben futballozó lilák első lehetőségénél még blokkolták Tucic lövését, de a 17. percben vezetést szereztek a hazaiak. Egy labdaszerzés és ügyes összjáték után Brodic remekül ugratta ki Karamokót, aki nem hibázta el nagy helyzetét (1-0).
A Zete igyekezett rákapcsolni és Piscitelliéknek sokszor meggyűlt a bajuk a beadásokkal, de a vendégek végül nem találtak kaput az első játékrészben.
II. félidő:
Márton Gábor hármat is cserélt a szünetben, frissebb is lett a tempó a pályán, bár inkább az Újpestnek köszönhetően, amely kétszer is lövéssel próbálkozott az első percekben, Brodic, majd Duarte révén.
A 60. percben aztán Croizet tréfálta meg kis híján volt csapatát, de 16-ról - kevéssel - a kapu mellé lőtt. Pár perccel később Piscitelli már góltól mentette meg a csapatát, amikor kiszedte a léc alól a csereként beállt Mim fejesét.
A 75. percben Lacoux hozta nehéz helyzetbe a hazaiakat, miután megkapta a második sárgáját és az ezzel járó piros kártyát is. Emberelőnyét elég gyorsan ki is használta a ZTE (előtte még Piscitelli védett még egy nagyot). A 83. percben Dénes Vilmos a Ferencváros után az Újpest kapuját is bevette (1-1).
És ezzel még nem volt vége: a 94. percben a csereként beállt Medgyes eldöntötte egy nagy góllal az összecsapást (1-2), majd még az is belefért a vendégeknek, hogy a debütáló csatáruk, Almási piros lapot kapjon némi VAR-ozás után. A 100. percben, Rasak lövésénél még egy lehetséges kezezést is vizsgált a VAR, de végül nem lett 11-es az esetből.
Az Újpest 2025-ben, az első három meccsén összesen egy pontot szerzett, és megint nagy esélyt szalasztott el arra, hogy a dobogósok nyomába lépjen. A ZTE első idegenbeli győzelmét szerezte meg 0-1-ről fordítva Újpesten.
OTP Bank Liga, 20. forduló
Újpest FC - ZTE FC 1-2 (Karamoko 17., ill. Dénes V. 83., Medgyes S. 94.)
Piros lap: Lacoux (Újpest, 75.), ill. Almási (ZTE, 98.)
Újpest: Piscitelli - Koburi (Fiola, 62.), Nunes, Duarte, Kaczvinszki - Rasak, Lacoux - Dénes A. (Beridze, 70.), Tucic, Brodic (Tajti, 78.), Karamoko (Horváth, 78.)
Zalaegerszeg: Gundel-Takács - Nyíri (Medgyes, 46.), Evangelu, Várkonyi, Szendrei - Esiti (Kiss B., 66.) - Dénes V., Csonka (Bakti, 46.), Sankovic, Sajbán (Mim, 46.) - Croizet (Almási, 74.)
Később:
18:00: Ferencváros - Paksi FC


