Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-ben szereplő Újpest, hogy szerződtette Aljosa Matkót az NK Celjétől.
Matko ifistaként a Maribor utánpótlásában nevelkedett, a felnőtt csapatba kerülése után az NK Bravónál is megfordult, ahol az egyéves kölcsön alatt 16 gólig jutott, majd a svéd élvonalbeli Hammarbynál folytatta pályafutását.
Az NK Olimpijánál tett kitérőjét követően a 2022-es Celjébe igazolása hozta meg számára az áttörést, ahol 120 mérkőzésen nem kevesebb mint 49 gólt és 16 gólpasszt jegyzett. A 25 éves támadó a Celjével a 2023/24-es szezonban bajnoki címet ünnepelhetett, ráadásul az aranyéremig vezető úton 18 találattal és 6 gólpasszal segítette csapatát. Ez a kiugró eredmény gólkirályi címet is jelentett Matko számára. A bajnoki gólok mellett egyébként a Konferencia Liga selejtezőjében is beköszönt kétszer.
A szlovén bajnokság megnyerése csak a kezdet volt, hiszen a Celje ezt követően egészen az EKL negyeddöntőjéig jutott 2025-ben, ahol végül 3-2-es összesítéssel az olaszok jutottak tovább, ám a 2-2-es visszavágón Matko is bevette David De Gea kapuját, ezt megelőzően pedig a Guimaraesnek is beköszönt.
Kiváló teljesítményének köszönhetően a 177 cm magas támadó júniusban a szlovén válogatottban is bemutatkozhatott. A jobblábas futballista elsősorban a támadósor jobb szélén bevethető, de edzői sokszor alkalmazták centerként és balszélsőként is - mutatta be új igazolását az Újpest.
- Remek számokat produkált az elmúlt két szezonban, Európában is eredményes volt, és most már a szlovén válogatottban is bemutatkozott - foglalta össze röviden Damir Krznar, a csapat vezetőedzője Matko elmúlt éveit. - A legjobb korban van, harcolt már trófeákért, és mivel együtt dolgoztunk, nagyon jól ismerem: mindig győzni akar, soha nem adja fel, és ez az a mentalitás, amire építve sikereket fogunk elérni.
- Nagyon boldog vagyok, hogy újabb lépést tettem meg a karrieremben, annak pedig különösen, hogy mindez Újpesten történik meg. A tervek, amiket felvázoltak számomra, nagyon jó benyomást tettek, és én is tevékeny részese szeretnék lenni ennek az útnak, melyek a sikerekhez vezetnek, és természetesen boldog vagyok, hogy újra Damirral dolgozhatok együtt - mondta Matko az ujpestfc.hu-n.
Matko a 7-es mezt választotta a lila-fehéreknél.



