Fotó: mtkbudapest.hu

NB I: Két megpattanó lövés után Stieber remek tekerése döntötte el az MTK-Debrecen meccset - videó

A Loki jobban kezdte a meccset, de az MTK szerzett vezetést. Aztán a debreceniek egyenlítettek, majd a kék-fehérek jártak közelebb az újabb találathoz, és Stieber remek gólja révén meg is szerezték a győztes gólt.
Budai László 2023. december 9., szombat 15:09
Fotó: mtkbudapest.hu
A Loki jobban kezdte a meccset, de az MTK szerzett vezetést. Aztán a debreceniek egyenlítettek, majd a kék-fehérek jártak közelebb az újabb találathoz, és Stieber remek gólja révén meg is szerezték a győztes gólt.
Szerző: Budai László 2023. december 9., szombat 15:09

A mérkőzés előtt hatodik MTK az ötödik DVSC-t fogadta az NB I 16. fordulójában.

I. félidő

Az első félórában inkább a debreceniek igyekeztek veszélyeztetni, de nagy helyzetig nem jutottak, a kisebb próbálkozásokat - Dzsudzsák lövését vagy Lagator fejesét - Demjén védte.

Gólt pedig az MTK szerzett, a 33. percben: Varju jobb oldali beadását középre fejelték ki, éppen Thiamhoz, aki 20 méterről, bátran kapásból ellőtte a labdát, az még meg is pattant, így védhetetlen volt Megyeri számára.

Ezután főleg a középre belőtt labdák érkeztek a Lokitól, de ebből sem sikerült komoly gólhelyzetet kialakítania.

II. félidő

A második játékrészben azonban hamar összejött az egyenlítés: Domingues kavargatott a baloldalon, majd Ferenczihez passzolt, ő középre kanyarított, a hosszún Szécsi próbált fejelni, végül a válláról Antonov fejére pattant a labda, Demjén ugyan majdnem kiszedte az így igen trükkössé váló kísérletet, de a labda a kapuba jutott (1-1).

Egy óra játék után Katát buktatták centikre a DVSC tizenhatosának vonalától, így csak szabadrúgás járt az esetért: Bognár lövése Loncarról pattant szögletre.

A 73. percben közel járt az újabb találathoz az MTK: Németh adott remek passzt Bognárnak, ő az alapvonalról kiválóan centerezett, ezzel talán még saját csapattársát, Ennint is meglepte, aki "estében", nagy helyzetben mellé lőtt. Ezután a csereként beálló Stieber tüzelt volna 25 méterről, szabadrúgásból a léc alá, de Megyeri bravúrral kiszedte a labdát.

A 84. percben meglett az eredménye a hazai nyomásnak: Stieber 15 méterről, jobbról parádés mozdulattal tekerte el a labdát a hosszúba (2-1).

Pár percre rá Bognár le is zárhatta volna a meccset, az ötös jobb sarkáról lőtt nagy helyzetben, Megyeri bravúrral, lábbal hárított.

Újabb gól már nem született, így az MTK 2-1-re nyert és pontszámban beérte a DVSC-t a tabellán.

NB I, 16. forduló

MTK-DVSC 2-1 (Thiam 33., Stieber 84., ill. Szécsi 50.)

MTK: Demjén - Végh, Kádár, Kocsis - Varju, Kata (Horváth A., 64.), Thiam, Antonov - Bognár (Kosznovszky, 93.), Németh (Spalek, 74.), Ennin (Stieber, 74.).

DVSC: Megyeri - Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi - Loncar (Tuboly, 62.), Manrique - Szécsi (Oliveira, 82.), Dzsudzsák, Domingues (Bódi, 88.) - Bárány.

Címkék: #NB I #DVSC #MTK
Átigazolások
Újpest
Ganea apja kiakadt
Édesapja szerint a kedden elküldött George Ganea azért  került nehéz helyzetbe Újpesten, mert román.
ETO
Nemet mondtak a katalánoknak
A La Ligában szereplő Girona már ajánlatot is tett az ETO 20 éves ukrán-magyar csatáráért, Oleksandr Pyshchurért, de a győriek első körben nemet mondtak a megkeresésre. (Nemzeti Sport)
Légiósok
Szalai Attila
Miközben ügynöke szerint nem hagyja el a Kasimpasát, a török sajtó szerint Szalai Attila országon belüli klubváltása még elképzelhető lehet - ez a csapat viheti.
Tovább az összes átigazoláshoz