Fotó: zaol.hu/Pezzetta Umberto
Egyelőre nincs még klubja Meshack Ubochiomának, akivel július elején bontott szerződést a ZTE.
A nigériai szélsővel kapcsolatban lehetett hallani a Debrecen és a Fehérvár érdeklődéséről is, de úgy tudjuk, a DVSC-hez biztosan nem igazol és jelenleg arra sincs túl nagy esély, hogy Fehérváron köt ki.
Honlapunk értesülései szerint ennek ellenére nem kizárt, hogy marad Magyarországon, mivel van olyan klub, amely szívesen látná a soraiban, de külföldről is van érdeklődés a 22 éves játékos iránt.
Meshack Ubochioma 2020-ban érkezett Zalaegerszegre, majd kölcsönbe került a klub testvércsapatához, az NK Naftához. Visszatérését követően összesen 88 tétmeccset játszott a ZTE-ben, 10 gólt és 7 gólpasszt jegyzett és részese volt a 2023-as történelmi kupagyőzelemnek.
Átigazolások
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.