Fotó: puskasakademia.hu
Urho Nissilä már a spanyolországi edzőtáborban csatlakozott a gárdához, most pedig hivatalosan is a Puskás Akadémia játékosa lett.
12-szeres finn válogatott játékost szerződtetett első az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia. Urho Nissilä már a spanyolországi edzőtáborban csatlakozott a gárdához, és a januári felkészülési mérkőzéseken is pályára lépett a Puskás színeiben - írta a klubhonlap.
A 27 esztendős középpályás 2025 nyaráig szóló szerződést kötött a felcsútiakkal. Nissilä szülővárosában a KuPS utánpótlásában nevelkedett, majd a kuopioi klubnál töltötte felnőtt karrierjének jelentős részét, de közben megfordult Belgiumban, valamint Hollandiában, és eltöltött egy szezont Dél-Koreában is. A korosztályos finn nemzeti együttesek után 2021-ben debütált hazája felnőtt válogatottjában.

Olvastad már?
Nagy Ádám Olaszországon belül válthat klubot - ez a csapat vinné
A hírek szerint Olaszországon belül válthat klubot Nagy Ádám, aki a Speziához kerülhet kölcsönben a szezon végéig.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.