fotó: mtkbudapest.hu
Információink szerint az MTK-tól távozó Nagy Zsombor szerződtetése felmerült az NB I-es újoncoknál.
Mint ismert, az MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződése lejártával távozik a csapattól Nagy Zsombor.
A Csakfoci információi szerint a 27 éves védő leigazolása felmerült az NB I-be feljutó Kazincbarcikánál és Kisvárdánál is.
Az NB II-es csapatok közül a Vasas korábban érdeklődött Nagy iránt, de jelenleg nincs szó a hátvéd szerződtetéséről Angyalföldön. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia viszont olyan klub, ahol felmerülhet a neve, hiszen 2023-ban játszott kölcsönben szülővárosa csapatában, de úgy tudjuk, a védő számára jelenleg az NB I a prioritás.
A korábbi utánpótlás-válogatott labdarúgó 13 évig játszott az MTK-ban, amelyben 123-szor lépett pályára.
Olvastad már?
Megerősítve: Távozik a Diósgyőr edzője, Valdas Dambrauskas - hivatalos
Miután a bontást a litván szakember kezdeményezte, a stábjával együtt történő távozása a klubnak egy forintjába sem kerül.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
Romão: Képben Oroszország
Az FTC 1,5 millió eurót remél Júlio Romão játékjogáért. A brazil középpályás jó eséllyel Oroszországban folytathatja.
Légiósok
Csenterics a Brentfordnál
Premier League-csapat edzésein bizonyíthat az MTK korábbi kapusa, Csenterics Adrián.
ZTE
Távozott a támadó
Az izraeli bajnok Hapoel Beer Sheva bejelentette, hogy leigazolták a ZTE támadóját, Joao Victort.