Köteles László neve kapusként vált ismertté, sportvezetőként pedig az ETO FC Győrnél végzett munkája emelte újra a figyelem középpontjába. 2023 tavaszán vette át a sportigazgatói feladatokat, és fontos szerepe volt abban, hogy a klub – komoly játékosmozgásokat követően – kilenc év után visszajutott az élvonalba. Munkája tavaly nyáron véget ért, szerződését nem hosszabbították meg, így távozott – új otthona azóta Ibiza lett.
A csakfoci.hu-nak adott interjújában Köteles nyíltan beszélt a győri szakítás hátteréről és a korszaka alatti edzőváltásokról is. Elmondta, hogyan látja az ETO átalakulását, miért nem futott be a nagy reményekkel érkezett francia bajnok, mit tanult az elmúlt hónapokban, de kitért a magyar futball rendszerhibáira és az új, ibizai fejezetre is.
Kezdjük a legaktuálisabb témával: néhány hónapja már nem Magyarországon élsz. Mesélsz egy kicsit arról, hogyan jött az ibizai költözés?
– Egészen pontosan december 28-án költöztünk ki Ibizára. Úgy alakult, hogy jött egy lehetőség: a feleségem betársulhatott egy fine dining–catering cégbe, magánrendezvényeken, különféle eseményeken grilleznek. Egy látványgrill-szerű vállalkozásról van szó, elég különleges koncepció – kezdte a csakfoci.hu-nak adott interjúját Köteles László, korábbi magyar válogatott kapus, az ETO FC Győr egykori sportigazgatója. – Nyáron ugye befejeztem a munkát Győrben – így eddig mindig ő követett engem mindenhová, most én mentem vele. A futballtól azért nem szakadtam el teljesen: jelenleg nem dolgozom klubnál, de továbbra is az a célom, hogy sportigazgatóként elhelyezkedjek valahol. Most, hogy van egy kis szabadidőm, képzem magam – online kurzusokat csinálok, folyamatosan tanulok. Követem a magyar, a belga és a román bajnokságot is, nemrég jelentkeztem egy játékosmegfigyelői tanfolyamra, sportigazgatói és klubmenedzsment kurzusokra is. Próbálok minél több tudást összeszedni, fejlődni, és formálni magam a következő időszakra. Sportigazgatóként majd akkor tudok elhelyezkedni, ha hívnak – eddig kisebb megkeresések, puhatolózások voltak mindössze. A legfontosabb számomra az, hogy jó projekt legyen a háttérben. Olyan, amiben van fejlődési lehetőség, nem csak valami stagnáló állapot: kellenek célok, előremutató tervek. Ha egy projekt jó, és az én elképzeléseim összhangban vannak a tulajdonosi kör elképzeléseivel, és úgy érezzük, hogy megvan a közös nevező, akkor az egy remek kiindulási alap lehet.
Az nincs bennem, hogy kijelentsem: „nekem két hónapon belül kell egy klub”. Nem. Ha jön, jön. Akkor fog megtörténni, amikor eljön az ideje.
Milyen gyakran tudsz hazalátogatni?
– Elvileg bármikor haza tudnék menni, mert elég rugalmas az időbeosztásom, de mióta kiköltöztünk, még nem voltam otthon. Be kellett rendezkedni, és a feleségem cége is teljesen új koncepcióval indult – rengeteg rendezvényre járunk. Persze nem a klasszikus ibizai bulikat kell elképzelni, hanem különféle vendéglátós eseményeket. Én is aktívan részt veszek ezekben, közben sok új embert ismertem meg, főleg belgákat és hollandokat – tehát a kapcsolatépítés is zajlik folyamatosan. Egyelőre próbálok a szigeten elhelyezkedni, de természetesen haza fogok menni, hiszen a család nagy része továbbra is otthon van. A mindennapjaimat most kitölti a kapcsolatépítés, a videós képzések, meg az egyéb továbbképzések. Emellett rengeteget olvasok –„betáraztam” jó pár életrajzi és szakmai könyvből, ezekből próbálok ihletet meríteni, és szépen lassan kialakítani a saját programomat, a saját filozófiámat.
Mostanában a futballban mindenki ezt a „filozófia” szót használja, de tényleg igyekszem úgy összerakni a saját rendszeremet, hogy bármilyen helyzetre – legyen az bennmaradás, feljutás, bajnoki cím vagy fiatal játékosok eladása – meglegyen a tervem. Ez most teljesen leköt.
Mikor láttál utoljára ETO-meccset?
– Az ETO-val kapcsolatban folyamatosan naprakész vagyok. A tavaszi sorozatuk kifejezetten meggyőző – tíz meccse veretlenek, ami azért nagyon komoly teljesítmény. Nem mondom, hogy nem lepett meg, de valahol azért várható volt, hogy előbb-utóbb jól fognak szerepelni.
Az idény előtt az volt a cél, hogy stabilan bent maradjanak, de a keret alapján már akkor is úgy gondoltam, hogy legalább a középmezőny felső részébe odaérhetnek.
– Az pedig, hogy most esélyük van nemzetközi porondra kijutni, komoly teljesítmény. Ha végül ez nem is jönne össze, akkor is egy fantasztikus szezonjuk van. Egyébként általánosságban az NB I-et és az NB II-t is követem. Az NB II-t egy kicsit nehezebb, de szerencsére a legtöbb csapatnál már van online közvetítés, úgyhogy el lehet érni a meccseket. Inkább azokat nézem meg, amik tényleg érdekelnek, de alapvetően képben vagyok, ki hol áll, és milyen erőt képvisel.
Azt mondtad, hogy a szezon elején a középmezőnybe vártad az ETO-t, azonban a szezon eleje gyengén indult számukra. Nem érezted, hogy esetleg kieshetnek?
– Az indulás valóban elég nehezen sikerült. Az NB II-ben még úgy építettük fel a csapatot, hogy egyértelműen a feljutás legyen a cél, ezért – egyedi módon – külföldi játékosokkal próbáltuk rögtön megerősíteni a keretet, hogy az NB I-ben is versenyképesek legyünk. Ez hatalmas változást jelentett – rengeteg mozgás volt a játékoskeretben, körülbelül 17-18 játékos jött-ment abban az időszakban. A cél az volt, hogy az első osztály szintjére emeljük a csapatot, de az NB I más kávéház. A játékosok kicsit beleszoktak a másodosztályba, idő kellett nekik, mire felvették a ritmust, főleg azok, akik az NB II-ből jöttek. A szezon elején szinte ugyanazzal a kerettel vágtak neki, mint amivel feljutottak – talán eleinte csak Gavric volt az egyetlen érkező. Aztán ahogy fokozatosan érkeztek az új játékosok, kialakult egy komolyabb versenyhelyzet a csapaton belül, és szerintem ez a vérfrissítés nagyon sokat segített a fejlődésben.
Közel egy év távlatából hogyan látod a győri szakítást? Mivel indokolták, hogy nem veled akarják folytatni?
– Lassan tíz hónapja, hogy lejárt a szerződésem az ETO-nál, de nem történt felbontás, egyszerűen csak lejárt a megállapodás köztünk. Amikor elindult a felkészülés, már lehetett érezni, hogy valamilyen változás jön a klubnál. Leültünk beszélgetni, és ott derült ki, hogy nem szeretnének sportigazgatót a következő időszakban. Felajánlottak egy másik pozíciót, de azt nem fogadtam el, úgyhogy eljöttem. A klubnál más elképzelésük volt a struktúráról, és mivel én továbbra is sportigazgatóként képzelem el magam, korrektül megbeszéltük, hogy más irányba megyünk tovább. Azóta is jó a viszony, jártam kint a klubnál, találkoztam Világi Bálinttal és Jan Van Daele-vel is. Aztán körülbelül egy hónappal utánam kinevezték Steven Vanharent sportigazgatónak. Lehet, hogy időközben meggondolták magukat, ezt nem tudom – klubügyekről azóta nem beszéltem velük. A csapatnak jól megy, úgyhogy jó döntést hoztak.
A saját győri időszakodat sikeresnek tartod?
– Nem szeretnék nagyzolni, de kilenc év után sikerült visszajutni az NB I-be. Amikor 2023 márciusában csatlakoztam a csapathoz, az volt a feladatom, hogy a szezon végéig felmérjük, min kell változtatni, és amit lehet, azonnal változtassunk.
Ami elsőre feltűnt, az a profizmus hiánya volt – pedig ha feljutni akarsz, ha az NB I-be szeretnél kerülni, akkor profinak kell lenned. Volt egy stabil anyagi háttér, de az ETO nem volt egy kőgazdag klub, tehát nem arról volt szó, hogy megnyitjuk a csapot, és pénz folyik belőle.
– Okosan, átgondoltan kellett gazdálkodni, de sikerült bevezetnünk olyan normákat, amelyek a lehetőségeinkhez mérten egy sokkal professzionálisabb működést eredményeztek. A 2023-2024-es szezonban végül feljutottunk, úgy, hogy az előző idényben még 13. helyen végeztünk, és pár fordulóval a vége előtt még a kiesés szele is megvolt. Szerintem ez egy siker, és örömmel tekintek vissza rá.
Térjünk át egy kicsit az igazolásokra – több külföldi játékos is érkezett a csapathoz. Volt köztük olyan, akit egyértelmű telitalálatnak tartasz, vagy esetleg olyan, akit melléfogásnak érzel?
– Nincs olyan klub, amelyik ne hibázna játékos-igazolások terén. Például Eden Hazard a Chelsea-ből a Real Madridba igazolt, ahol nagyon nem jött ki neki a lépés, annak ellenére, hogy egy briliáns futballista. Sajnos mi is hibáztunk helyenként. Van olyan, hogy egy futballista egyszerűen nem passzol abba a csapatba, ahova éppen elviszik. Nem szeretnék neveket mondani, de azok a játékosok, akik nem váltak be, már nincsenek a csapatban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ők nem jó futballisták, csupán nem passzoltak az akkori ETO-ba.
Volt olyan játékos is, akit én nem jól mértem fel, és nem lett olyan, mint amire számítottam, de összességében úgy gondolom, hogy a munkánk 70-80%-ban jól sikerült.
– Közülük több olyan játékos is volt, aki a mai napig meghatározó szereplője az ETO csapatának: Anton és Bumba most is alapemberek, Szépe Jani bár nem kezdő, de fontos tagja a csapatnak, ahogyan Diarra is bizonyította a hétvégén, hogy jó képességű játékos.
Diarra gólja a Puskás Akadémia ellen:
Miért nem vált be Gabriel Boschilia, aki nagy reményekkel érkezett, és korábban francia bajnok volt?
– Szerintem túlzás azt mondani, hogy ne vált volna be. Amikor hozzánk érkezett, nem volt teljesen felkészülve fizikálisan, így idő kellett, hogy formába lendüljön. A 2024-es téli felkészülésünk nem alakult úgy, ahogy szerettük volna, és emiatt még több időre volt szüksége. Később viszont egyértelműen megmutatta, hogy nemcsak tehetséges futballista, hanem igazi értéke is lehetett volna a csapatnak. Sajnos azonban sérülést szenvedett, és amikor visszatért, Szergej Kuznyecov vezetésével már egy új irányvonalat választottunk, amely más típusú játékost igényelt. Így háttérbe szorult, és végül elhagyta a csapatot. Mindig tiszteletben tartottam az edzői döntéseket, soha nem szóltam bele abba, hogy ki játsszon, vagy hogyan legyen felállítva a csapat. Ha kérdésem volt, persze rákérdeztem, hogy miért nem szerepel valaki a kezdőben, de végső soron az edző felelőssége volt a döntés.
Ennek ellenére őt sokkal többet kellett volna játszatni, még akkor is, ha nem volt teljesen fizikálisan felkészülve, hanem csak 70%-os állapotban volt. Az edzés legjobb formája a mérkőzés, és úgy gondolom, hogy ha többet játszik, akkor a kondíciója is folyamatosan javult volna. Ő egy nagy érték lehetett volna, úgy érzem, hogy nem hoztuk ki belőle a maximumot, elrontottuk ezt a helyzetet.
– Jelenleg a brazil másodosztályban szerepel, nemrég nyerték meg az állami trófeát (Campeonato Paranaense - a szerk.), beválasztották az év csapatába – vele nyerhetett volna az NB I, ha itt marad.
Ha már szóba kerültek az edzői döntések – hogyan látod Antonio Munoz, Szergej Kuznyecov vagy épp Borbély Balázs munkáját az együtt töltött időszakban?
– Néhány hétig Tímár Krisztiánnal is dolgoztunk együtt, utána jött Antonio, aki egy fiatal, ambiciózus, rendkívül felkészült edző. Nagyon jól tudja, hogyan kell összeállítani egy csapatot és taktikailag felkészíteni. Az ő esetében a probléma inkább a rutintalanság volt. Bár a 2023-2024-es szezonban 21 fordulón keresztül feljutó helyen álltunk, egy ponton valahogy nem éreztük, hogy elég tapasztalt lenne ahhoz, hogy elvigye a csapatot a végleges feljutásig. A téli szünet után nem voltunk elég jól felkészülve, így a szezon második felére a teljesítményünk gyengült. Amikor úgy éreztük, hogy nem fogunk feljutni, váltottunk. Antonio egy nagyon jó ember, és egy nagyszerű edző lehet a jövőben, de nála megfigyelhető volt, hogy a túl jó emberi tulajdonságok nem mindig elegendők ahhoz, hogy sikeres legyen valaki edzőként.
De mindenképp jobb alapvetően jó embernek lenni, és időnként szemétnek mutatkozni, mint alapból egy szemét alaknak lenni, és aztán megpróbálni jó emberként viselkedni – mert az sokkal nehezebb.
– Kuznyecov esetében egy rövid távú történet volt, hiszen csak nyolc mérkőzésig irányított Győrben. Minden edzőnek megvan a saját stílusa, amit a játékosoknak meg kell szokniuk. Kuznyecov más felfogásban dolgozott, amihez a csapatnak alkalmazkodnia kellett. A játékosoknál pozíciókat váltott, ez taktikai döntés alapján történt. Ezek az apró részletek nagy szerepet játszottak a taktikában, és a csapat számára az ilyen változtatások nem mindig voltak ideálisak. Ezt követően a gárda lecsúszott a harmadik helyre, ekkor jött Borbély Balázs. Játékosként sok edzővel dolgoztam együtt, ő a top kategóriába tartozik, szerintem nagyon komoly jövő áll előtte. Az eredmények is ezt bizonyítják, hiszen öt meccsből ötöt nyertünk vele, és feljutottunk az élvonalba. Jelenleg pedig az ötödik helyen állnak, lehetősége van nemzetközi porondon is vezetni a csapatot az első évében.
A szezon végén Borbély Balázs kinevezése nem volt kissé pánikszerű?
– Világos volt, hogy a feljutáshoz 100 százalékos mérleg kellett, ötből ötöt be kellett húzni, és ezek között ott volt például a Vasas, meg mentünk Kazincbarcikára is, ahol köztudottan nagyon-nagyon nehéz nyerni. Előtte Kuznyecovval nem nyertünk egymás után kétszer, ezért a váltás szükséges volt, és Balázs a megfelelő választásnak tűnt, ezért 19-re lapot húztunk. Jól ismerték a DAC-nál, így könnyen megtaláltuk vele a közös hangot. Egy rendkívül rugalmas edző, a mindennapi kapcsolatunk zökkenőmentes volt, rendszeresen beszéltünk telefonon, még munkaidőn kívül is, amit az együttműködés szempontjából fontosnak tartottunk.
Elszánt volt, nem volt benne félelem, az első néhány nap után éreztem, hogy meg tudja csinálni a feladatot.
(Az interjú lejjebb folytatódik - a szerk.)
2023 márciusában 13 év után tértél vissza Magyarországra. Milyen érzés volt újra belecsöppenni a hazai futballközegbe? Azt kaptad, amit vártál?
– Attól függetlenül, hogy kint éltem Belgiumban, nem szakadtam el a magyar labdarúgástól. A közeget nagyjából követtem, hébe-hóba tudtam, hogy mi történik itthon. Illetve Tőzsér Danival sokáig csapattársak voltunk a Genknél, ő korábban sportigazgató volt Debrecenben, így amikor hazajöttem, fel is hívtam, hogy mondja el a véleményét, meséljen egy kicsit arról, mire számítsak. Bár a futballközeg Magyarországon más, mint mondjuk Belgiumban, nem volt olyan nehéz visszaszokni.
Ezek szerint nem éreztél nagy lemaradást?
– Abszolút nem. Tudom, sokan azt mondják, hogy hülyeség, amit mondok, de tényleg nincs akkora különbség, mint amekkorát sokan feltételeznek.
Nagyon sok olyan meccset játszottam kint, amik színvonalban rosszabbak voltak, mint néhány NB I-es mérkőzés. Olyan BL- vagy Európa Liga-meccsekre is emlékszem, amiket utólag visszanéztünk, és csak néztünk, hogy „Úristen, hogy tudtunk ennyire rosszul futballozni?!” – színvonal tekintetében. Csak ott kint ezt sokszor elfedi az atmoszféra. Kimész egy stadionba, 25 ezer ember előtt játszol, és még ha rosszabbul is teljesítesz, az nem tűnik fel annyira.
– Maga a hangulat, a körítés mást ad hozzá. Belgiumot sem kell isteníteni – még ha most top válogatottnak is számítanak, és komoly klubok vannak ott – azért ott is előfordulnak gyenge meccsek. Ott máshogy működik a futball; klubszinten, az edzők szerepében, a klubban dolgozó emberek mentalitásában is érződik különbség. Valahogy nagyobb a türelem, de mondjuk maga a liga is más – nem egy 12 csapatos bajnokság, mint nálunk. Teljesen más az a közeg, mint a magyar, más logika mentén épül fel. Ugyanakkor nincs akkora különbség, mint azt sokan gondolnák.
Nálunk viszont az a jellemző, hogy sokszor már a meccs előtt megvan az ítélet: „ez úgyis szar lesz”. Ha pedig nem Barcelona-szinten játszik a csapat, akkor hiába a győzelem, az emberek hajlamosak azt mondani, hogy „így is szar volt”, vagy előkerül, hogy „szerencsével nyertek”. Ezzel szemben kint pozitívabb a légkör.
Fotó: AFP PHOTO JOHN THYS
Sportigazgatóként vagy játékosügynökként képzeled el inkább a jövődet?
– Próbáltam már mindhárom oldalt: dolgoztam sportigazgatóként klubnál, voltam játékosügynök is, meg persze futballista is. Az ügynökösködés jött közvetlenül a játékoskarrierem után, akkor csináltam egy céget is, ez érdekelt, azonban mindig is a klubon belüli munka, a sportigazgatói szerep vonzott igazán. A csapatépítés, a napi munka az emberekkel, az ilyen típusú közeg. Az ügynökösködés ezzel szemben sokkal egyénibb világ, most már nem igazán vonz az a terület. Amikor Győrben dolgoztam, akkor erősödött meg bennem, hogy hosszú távon sportigazgatóként vagy klubon belül valamilyen komolyabb szerepkörben szeretnék tevékenykedni. A képzések is ebből az irányból jöttek: nyáron indul egy olyan, ami kifejezetten klubigazgatói szerepkört céloz meg, és elég széleskörű rálátást ad. Ami viszont egyáltalán nem vonz, az a gazdasági oldal és az edzői pálya.
Nem érzem, hogy jó edző lennék, de ha egyszer minden más meglesz, be fogok iratkozni egy edzőképzésre, csak azért, hogy jobban lássam a futballt egy edző szemszögéből. Vettem is pár könyvet, köztük olyanokat is, amik az edzői munkáról szólnak – szeretném a teljes rendszert átlátni.
Ahogy említetted, most nagy hangsúlyt fektetsz az önfejlesztésre – volt olyan könyv, ami különösen hatott rád szakmailag?
– Egy belga szakember, Simon Van Kerckhoven írt egy könyvet, ez angolul jelent meg Professional Football Club Management: Leadership for Commercial Success címmel. Megrendeltem, most épp negyedszerre olvasom. Sajnos ez a könyv még nem jelent meg magyarul, pedig őszintén szólva én lefordíttatnám, mert annyira jó és hasznos. A szerző egyébként a City Group-nál dolgozott, és részt vett abban, amikor megvásárolták a Lommel Unitedet Belgiumban, de előadott már a Brüsszeli Egyetem sportmenedzsment tagozatán, ami kifejezetten ilyen témájú képzéseket kínál. Ez a könyv A-tól Z-ig bemutatja, hogyan kell menedzselni egy klubot – természetesen az író saját meglátása szerint. Nem egy mindenre érvényes recept, hanem egy vízió, de rengeteg hasznos témát, ötletet tartalmaz. A sportszakmai része kevés benne, inkább arról szól, hogyan kell klubként működni, mint vállalkozás, hogy hosszú távon is fenntartható és profitábilis legyen. Szó esik benne marketingről, vendéglátásról (hospitality), üzleti modellekről – az egész struktúráról, ami a futballklub működését meghatározza. Például hogyan kell felépíteni egy rendszert úgy, hogy akkor is működjön, ha nem jönnek össze a szezonra tervezett eredmények – teszem azt, ha nem sikerül kijutni az európai porondra, akkor is meg tudjon állni a lábán a klub. Ez szerintem minden sportvezető számára kötelező olvasmány lenne, és mindenki kiveheti belőle azt, amire épp szüksége van.
