Fotó: dvsc.hu

NB I: Az Újpest a 80. perc után támadt fel a szinte végig tíz emberrel küzdő Debrecen ellen

A Debrecen a 13. perctől emberhátrányban játszott az Újpest ellen, de így is vezetést szerzett, azonban a vendégek a hajrában fordítani tudtak.
Csakfoci.hu 2023. szeptember 30., szombat 21:24
Fotó: dvsc.hu
A Debrecen a 13. perctől emberhátrányban játszott az Újpest ellen, de így is vezetést szerzett, azonban a vendégek a hajrában fordítani tudtak.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. szeptember 30., szombat 21:24

I. félidő

Újpesti szempontból pocsékul kezdődött a találkozó, ugyanis Ljujic Ojediran belépője után rögtön az első percben megsérült, a házi gólkirályt végül le is kellett cserélni. Ezután Tajti próbálkozott egy szabadrúgással, azonban kísérlete lepattant a sorfalról. A 8. percben Csoboth passza után Jürgensről a kapu mellé pattant a labda. A 13. percben egy kiugratást követően Kiss lépett ki, azonban Lagator hátulról buktatta a gólhelyzetben lévő újpesti támadót, amiért a játékvezető kiállította.

Kiss szaladt el a jobb oldalon, majd középre passzolt, ahol Mack érkezett, és 20 méterről a kapu mellé lőtt. A 30. percben Kusnyír beadása Bódit találta meg, aki 13 méterről, jobbal a hosszú sarok mellé tekert. A túloldalon aztán Pauljevic került ígéretes lövőhelyzetbe, azonban saját csapattársát találta el. A 35. percben Dzsudzsák 14 méterről tévesztett célt, kapu fölé lőtt. Az első félidő hajrájában még Pauljevic eresztett meg egy életerős lövést 20 méterről, ám Megyeri kiütötte jobb sarok felé tartó labdát, így gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a felek.

II. félidő

A fordulást követően a vendégek előtt adódott a mérkőzés addigi legnagyobb helyzete, ekkor Tajti szöglete után Ambrose 6 méteres fejesét szedte ki Megyeri nagy bravúrral a bal sarokból. Tíz perccel később az újpestiek bizonytalansága után Bódi lépett ki, egyedül vezette a kapu felé a labdát, azonban a lövés helyett passzolni akart, labdája azonban elakadt Hall lábában.

A folytatásban a csereként beállt Simon lövését vette ölbe könnyedén Megyeri, majd Ambrose csúsztatása ment el az alsó sarok mellett. A 69. percben Dzsudzsák szabadrúgását Banai magabiztosan fogta, azonban később már ő is verve volt: egy debreceni labdaszerzés után Kusnyír lódult meg a kapu felé, bevitte a labdát a 16-oson belülre, majd Banai és a rövid kapufa között a hálóba lőtt (1-0). Öt perccel később megszületett a vendégek egyenlítése, miután Ganea szögletét Mörschel a bal sarokba bólintotta (1-1). A 84. percben Simon távoli bombáját tenyerelte fölé a remekül védő Megyeri. A hajrában a lilák a kapu elé szegezték a Lokit, ami a 88. percben góllal párosult: egy lecsorgóra Mörschel reagált a leggyorsabban, és közelről a kapuba lőtt (1-2), így az Újpest elhozta a három pontot Debrecenből.

NB I, 8. forduló

Debreceni VSC-Újpest FC 1-2 (Kusnyír 75., ill. Mörschel 80., 88.)

Kiállítva: Lagator 13.

DVSC: Megyeri - Kusnyír, Lagator, Romanchuk, Ferenczi - Ojediran, Loncar - Kyziridis, Dzsudzsák (Bárány, 72.), Bódi (Domingues, 62.) - Szécsi

(cserék: Milosevic, Baranyai, Bárány, Bévárdi, Cibla, Domingues, Majdevac, Nwachukwu, Tuboly, Vajda, Varga J.)

Újpest: Banai - Kastrati, Fehér, Hall, Pauljevic - Ljujic (Mack, 4., Mörschel 60.), Onovo, Tajti - Kiss (Ganea 78), Jürgens (Ambrose, a szünetben), Csoboth (Simon, 60.)

(cserék: Nikolic, Ambrose, Ganea, Geiger, Jevtoski, Kuusk, Mack, Mörschel, Radosevic, Simon K., Tóth L., Varga B.)

Átigazolások
Újpest
Ganea apja kiakadt
Édesapja szerint a kedden elküldött George Ganea azért  került nehéz helyzetbe Újpesten, mert román.
ETO
Nemet mondtak a katalánoknak
A La Ligában szereplő Girona már ajánlatot is tett az ETO 20 éves ukrán-magyar csatáráért, Oleksandr Pyshchurért, de a győriek első körben nemet mondtak a megkeresésre. (Nemzeti Sport)
Légiósok
Szalai Attila
Miközben ügynöke szerint nem hagyja el a Kasimpasát, a török sajtó szerint Szalai Attila országon belüli klubváltása még elképzelhető lehet - ez a csapat viheti.
Tovább az összes átigazoláshoz