Fotó: MTK Budapest
A fiatal játékos 17 évesen már az U19-es válogatottban is pályára lépett.
Az MTK mindenben megállapodott a Puskás Akadémiával és a játékossal is, így Vitályos Viktor kék-fehérben folytatja pályafutását - jelentette be a budapesti klub honlapja.
A baloldali és belső védőként is bevethető labdarúgóval hosszútávú szerződést kötöttek. Vitályos alapembernek számít a korosztályos válogatottaknál, mindössze 17 évesen már az U19-es válogatottban is pályára lépett.
A 2007-es születésű védő tavaly ősszel már a Puskás Akadémia felnőttcsapatában is debütált tétmérkőzésen, de az elmúlt időszakban az NB II-ben is pályára lépett, valamint Ifjúsági Bajnokok Ligája-meccseken is bizonyított.
Olvastad már?
Megérkezett a Fradi új hazai meze: Egy világhírű magyar és "James Bond" is szerepel a bemutatóban - videó, fotó
Egy látványos, történetvezérelt reklámfilmben pillantható meg a Fradi új meze.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Kerkez váltott
Újra csapatot talált Kerkez Marko, a szerb élvonalban élesztené újjá a karrierjét.
Szpari
Cseh kiszemelt
Cseh forrásból úgy tudjuk, Christian Frydek lehet a Nyíregyháza kiszemeltje.
Korábbi gólkirály
Visszavonulás
A Paksi FC egykori NB I-es gólkirálya, Simon Attila 43 évesen bejelentette visszavonulását a labdarúgástól.