Fotó: fehervarfc.hu

NB I: A Vidi nem lépett előre az új érkezőkkel, a Fradi még mindig az élen – megmondjuk a “tutit” az eddigi igazolásokról

Átigazolási erősorrend az NB I-ben, avagy így igazoltak eddig a csapatok - tabellával. A Vidihez az elmúlt két hétben három új játékos is érkezett, de nem sikerült előrelépnie a 4. helyről.
Csakfoci.hu 2023. augusztus 15., kedd 9:11
Fotó: fehervarfc.hu
Átigazolási erősorrend az NB I-ben, avagy így igazoltak eddig a csapatok - tabellával. A Vidihez az elmúlt két hétben három új játékos is érkezett, de nem sikerült előrelépnie a 4. helyről.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. augusztus 15., kedd 9:11

A modern futballban tartja magát a vélekedés, hogy egy bajnokságot legkönnyebb az átigazolási időszakban megnyerni, és ugyanott lehet legegyszerűbben el is veszíteni. Ugyanez igaz nyilván a kiesés és bennmaradás kérdésénél is. A csakfoci.hu ismét rendhagyó tabellát vezet arról, hogy miként áll ez a furcsa holtszezonbeli küzdelem a csapatok között.

A táblázat/erősorrend persze csak a bajnoki rajtig él majd, onnan a feje tetejére is fordulhat, amikor kiderül, hogy egy papíron jónak tűnő igazolás “besül”, vagy egy most értéktelenebbnek tűnő aláírás mégis aranyat ér. Tabellánkat az átigazolási hírek után bizonyos időközönként frissítjük majd.

HOGYAN OSZTÁLYOZUNK?

A pontozás módja a következő: minden igazolást 1 és 5 pont között értékelünk, a következő paraméterek szerint:

1: Őt ki, és miért találta ki? Meglepő húzás, a létszámnak mindenesetre jót tesz…

2: Talán bejöhet, de több a kockázat, mint a most látható nyereség.

2.5: Ez a jövő igazolása inkább, de van benne ráció vagy a csúcson túl lévő játékos, aki talán még képes lehet egy nagyobbat dobni.

3: A múltja sokat ígérő, és jelenleg is segítségnek tűnik, minőségi javulást hozhat/ vagy a "fiatal szabály" miatt nagy dobás lehet.

3.5: A múltja komoly, vagy az előző szezonja parádés volt.

4: Mindenképpen erősítés, a vetélytársak sápadhatnak.

5: Ő az NB I-ben? Az nagyon komoly! Gratulálunk!

Ezek után nézzük az NB I-es csapatok eddigi bejelentett igazolásait (a klubokat ABC-sorrendbe rendeztük a tabella alatti részben, az új, eddig még nem osztályozott játékosokat zöld színnel jelöltük - a kölcsönből visszatérő labdarúgókat nem osztályoztuk):

Az átigazolási tabella jelenlegi állása (sorrend az átlag alapján):

1. Ferencváros: 3,8 (összpontszám: 38, igazolt játékosok száma:10)
2. Puskás Akadémia: 3,5 (összpontszám: 3,5, igazolt játékosok száma: 1)
3. MTK Budapest: 3,16 (összpontszám: 28,5, igazolt játékosok száma:9)
4. Fehérvár FC: 3 (összpontszám: 18, igazolt játékosok száma:6)
5. DVSC: 2,9 (összpontszám: 14,5, igazolt játékosok száma:5)
6. Paks: 2,77 (összpontszám: 25, igazolt játékosok száma:9)
7. Zalaegerszeg: 2,75 (összpontszám: 11, igazolt játékosok száma:4)
Újpest: 2,75 (összpontszám: 11, igazolt játékosok száma:4)
9. Kecskemét: 2,69 (összpontszám:35, igazolt játékosok száma:13)
10. Diósgyőri VTK: 2,54 (összpontszám: 30,5, igazolt játékosok száma:12)
11. Kisvárda: 2,5 (összpontszám: 15, igazolt játékosok száma:6)
12. Mezőkövesd: 2,33 (összpontszám: 21, igazolt játékosok száma:9)

DEBRECENI VSC:

Vajda Botond (középpályás, 19 éves) 3: A Diósgyőr játékosaként a tavaszt Tiszakécskén töltötte, ahol alapemberré nőtte ki magát. A Lokinál komoly jövő állhat előtte, a támadó foci minden elemében sokat hozhat.

Joao Oliveira (szélső, 27 éves) 3: A portugál másodosztályból érkezett, ahol 3 gólig és 4 gólpasszig jutott az előző szezonban. Korábban a svájci és a lengyel élvonalban is szerzett tapasztalatot, ami ígéretes lehet a Loki számára.

Hamzat Ojediran (középpályás, 19 éves) 2: Az előző idény kölcsönjátéka után végleg megszerezte a nigériai játékost a DVSC. A középpályás tavasszal 7 bajnokin lépett pályára, többnyire csereként. Egyelőre nem volt kimondottan nagy hatással a Loki játékára, de a szakmai stáb látja benne a potenciált a jövőre nézve.

Aleksander Mojzis (védő, 24 éves) 3: Több mint 100 mérkőzésen játszott a szlovák élvonalban, a Rózsahegy csapatától érkezett kölcsönben. Korábban utánpótlás-válogatott volt, légiósként azonban a Loki az első együttese.

Brandon Domingues (támadó, 23 éves) 3,5: Az NB I-ből kiesett Honvédnál azon kevés játékosok közé tartozott, akik értékelhető teljesítményt nyújtottak, tavasszal 4-4 gólt és asszisztot jegyzett a kispestieknél.

DIÓSGYŐRI VTK

Karlo Sentic (kapus, 22 éves) 3: Kölcsönben érkezett a Hajduk Splittől, amelynél félszezonnyi, 16 találkozón védett az előző idényben, a horvát utánpótlás-válogatottaknak pedig folyamatosan a tagja volt.

Artem Odincov (kapus, 22 éves) 1: Összesen kilenc tétmeccs - abból három NB I-es bajnoki - jutott neki az előző idényben, és azelőtt sem tudott megragadni a Kisvárda kapujában. Nehezen elképzelhető, hogy ő lesz a Diósgyőr első számú kapusa.

Bozhidar Chorbadzhiyski (védő, 27 éves) 3: 11-szeres bolgár válogatott védő, de az elmúlt szezonjában csak 11 meccsen játszott a lengyel élvonalban, ötször a kezdőcsapat tagjaként. Ha meglesz a meccsrutinja, segíthet az újoncnak.

Julien Célestine (védő, 25 éves) 2: 292 percet játszott a mexikói bajnokság előző kiírásában, így őt is fel kell még építeni. Korábban megfordult Lettországban és alacsonyabb belga osztályban, egyedül a francia másodosztály néz ki jól a pedigréjében.

Rudi Požeg Vancaš (szélső, 29 éves) 2: Öt évvel ezelőtt mutatkozott be a szlovén válogatottban, de azóta nem gyarapodott a mérkőzéseinek száma a nemzeti csapatban. Karrierje során nagyrészt hazája bajnokságában játszott, légiósként csak a kazah Tobolnál volt tapasztalata, de ott csak 6 meccs jutott neki.

Marin Jurina (támadó, 29 éves) 3: A szaúdi kalandja ugyan nem sikerült túl eredményesen, ám előtte már letette a névjegyét az NB I-ben, legeredményesebb szezonjában 32 meccsen 11 gólig jutott a mezőkövesdieknél. Ha visszatalál erre az útra, komolyan kell számolni vele a góllövőlistán.

Álex Vallejo (hátvéd, 31 éves) 3: Legutóbb a lengyel élvonalban játszott, korábban pedig az angol és a spanyol másodosztályban is tapasztalatot szerzett, így rutinjával a DVTK segítségére lehet.

Godfrey Bitok Stephen (hátvéd, 22 éves) 2: Az előző szezon őszén a grúz élvonalban, tavasszal pedig az orosz másodosztályban játszott, így nem túl erős bajnokságokban szerepelt. Megfordult Lengyelországban is, de ott alig játszott, meglepő lenne, ha a DVTK húzóemberévé tudna válni.

Vladislav Klimovich (középpályás, 27 éves) 3: 32-szeres fehérorosz válogatott játékos, az elmúlt idényben alapember volt ciprusi csapatánál, de két szezonnal ezelőtt az akkor NB I-es Gyirmótnál is megismerkedhetett már a magyar bajnoksággal, így gyorsan megszokhatja új állomáshelyét.

Bright Edomwonyi (támadó, 29 éves) 3: Jó szezont hagyott maga mötött Szlovéniában, 26 bajnokin 9 gólig és 2 gólpasszig jutott. Korábban az osztrák, a görög és a török élvonalban is megfordult, így bizakodóak lehetnek vele kapcsolatban a DVTK-szurkolók.

Argyris Kampetsis (támadó, 24 éves) 2: A Panathinaikosztól érkezett, ott azonban az elmúlt idényben mindössze három tétmeccsen jutott lehetőséghez, így minden bizonnyal idő kell neki, hogy újra meccsformában legyen. Az eddigi mutatói sem tűnnek olyannak, ami alapján támadóként egyértelmű erősítés lenne, hiszen az eddigi legeredményesebb szezonjában a felnőttek között három gólt lőtt.

Elton Acolatse (szélső, 28 éves) 3,5: Az izraeli bajnoságból érkezett, ott az előző szezonban 15 bajnokin 3 gólig jutott. Korábban a belga és a török élvonalban is szerzett tapasztalatot, a 2020/21-es EL-kiírásban pedig négy gólt is szerzett a csoportkörben, így joggal várhatnak tőle sokat a DVTK-szurkolók.

FEHÉRVÁR FC

Spandler Csaba (védő, 27 éves) 3,5: Az utóbbi kiírásokban a védelem egyik legbiztosabb pontja volt a Puskás Akadémiánál, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig több alkalommal is meghívta őt a magyar válogatott bő keretébe. Ha a Vidinél is ezt a formáját hozza, akkor komoly erősítése lehet a fehérváriaknak.

Franck Bambock (középpályás, 28 éves) 3: A francia másodosztályban és a portugál élvonalban is alapember volt az előző együtteseinél, így ígéretesnek tűnő igazolás.

Berki Marcell (támadó, 19 éves) 2,5: Ausztriából érkezett vissza Fehérvárra, az elmúlt két idényben 13 meccsen lépett pályára az osztrák másodosztályú Lieferingben, mellette pedig az RB Salzburg U18-as csapatánál játszott.

Kalmár Zsolt (középpályás, 28 éves) 3,5: Az elmúlt években meghatározó tagja és csapatkapitánya volt a DAC-nak, illetve folyamatosan meghívta őt a válogatottba Marco Rossi, így joggal várhatnak tőle sokat a Vidi-szurkolók.

Mamoudou Karamoko (támadó, 24 éves) 2,5: Kölcsönben érkezett a dán Midtjyllandtól, amelynél azonban összesen tíz bajnokit játszott az előző két szezonban. Előtte megfordult az osztrák bajnokságban és a Bundesligában is, utóbbiban igaz csak egy meccs erejéig. Legutóbb 2021 novemberében lőtt gólt tétmeccsen, így nem mondhatni, hogy jó formában érkezett.

Tóth Balázs (kapus, 25 éves) 3: Az előző idény tavaszán szorították ki a kapuból a Puskás Akadémiánál, előtte azonban számos alkalommal jó teljesítményt nyújtott a felcsútiaknál, ennek köszönhetően a magyar válogatott bő keretébe is meghívót kapott. Ha újra meccsformába lendül, megoldhatja a Vidi kapusgondjait.

FERENCVÁROS:

Varga Barnabás (támadó, 28 éves) 4: Az előző idény NB I-es gólkirálya 26 találattal. Marco Rossi szövetségi kapitány is számol vele a válogatottnál, ahol a litvánok ellen megszerezte első gólját a nemzeti csapatban. Ha át tudja menteni a formáját, akkor nagyon komoly erősítés lehet.

Baráth Péter (középpályás, 21 éves) 3: Tavasszal kölcsönben szerepelt a Fradinál, de egyelőre nem kapott annyi lehetőséget, mint a Lokiban. Valószínűleg az új idényben sem lesz alapember, de az idő neki dolgozik.

Halmai Ádám (támadó, 21 éves) 2,5: A most befejeződött NB II-es idényben 15 gólt szerzett és kiosztott 5 gólpasszt a Soroksár színeiben. Ugyanaz igaz lehet rá, mint Baráthra.

Cebrail Makreckis (középpályás, 23 éves) 3: A Leverkusen utánpótlásában kezdett el futballozni, játszott a Dortmund második csapatában is, de a nagy áttörés elmaradt. A Fradi a bolgár élvonal 13. helyezettjétől igazolta a lett játékost.

Tosin Kehinde (szélső, 25 éves) 4: A Manchester United több utánpótláscsapatában is szerepelt, majd 2018-ban elhagyta Angliát. Dániában találta meg a számításait, ahol az utolsó két szezonja átlagon felüli volt.

Mohammad Abu Fani (középpályás, 25 éves) 4: Az Izraelből igazolt válogatott középpályás komoly erőssége lehet a bajnoki címvédőnek. Nagy nemzetközi rutinnal rendelkezik, hiszen játszott a Konferencia Ligában, majd a Bajnokok Ligája csoportkörében is.

Aleksandar Pesic (támadó, 31 éves) 5: Szerb bajnok és kupagyőztes volt a Zvedzdával az előző szezonban. A belgrádi csapatban összesen 91 tétmeccsen 45 gólt szerzett. A jó felépítésű és rendkívül gólérzékeny csatártól retteghetnek az NB I védői.

Ibrahim Cissé (védő, 27 éves) 4: A Francia második vonalban szereplő Caentól érkezett a kőkemény védő, ahol alapember volt. A zöld-fehéreknél is azt várják tőle, hogy stabilitást adjon a védelemnek, amire adottságai alapján képes lehet.

Mohamed Ali Ben Romdhane (középpályás, 23 éves) 3,5: Eddig kizárólag hazájában, a tunéziai bajnokságban szerepelt, de a válogatottban számos nemzetközi tornán szerzett már tapasztalatot, például a katari világbajnokságon is pályára lépett a franciák ellen.

Cristian Ramírez (védő, 28 éves) 5: Az elmúlt idényekben alapember volt a jóval magasabban jegyzett orosz bajnokságban szereplő Krasznodarnál, amellyel háromszor megjárta az EL-, egyszer pedig a BL-csoportkört. Hatalmas erősítés, a Transfermarkton 5 millió euróra becsült piaci értékével Ramírez az NB I legértékesebb játékosává vált.

KECSKEMÉT:

Pálinkás Gergő (támadó, 26 éves) 2: A kecskemétiek általában jól nyúlnak bele az igazolásokba. A Kazincbarcikán meghatározó szerepet betöltő csatár akár bajnoki ezüstérmes meglepetésembere is lehet.

Kiss Bence (középpályás, 23 éves) 3: Szombathelyen és Győrben alapember volt, most egy osztállyal feljebb kell bizonyítania. Nem lesz neki szokatlan az NB I, hiszen a Haladással 18 évesen már szerepelt a legmagasabb osztályban.

Szendrei Ákos (támadó, 20 éves) 3: Komoly potenciál lehet benne, de még nem tudta megmutatni igazán, hogy mire képes, ami korábbi súlyos sérülésének is köszönhető.

Katona Levente (védő, 20 éves) 2,5: Pécsen már 18 évesen meghatározó játékos volt. Jól illeszkedik a KTE átigazolási politikájába. Ha könnyen megy neki a beilleszkedés, akkor gyorsan a csapat alapemerévé válhat.

Szűcs Kornél (védő, 21 éves) 3: A leggyorsabb magyar belső védő, aki ráadásul előrébb is tud játszani. Nem lenne meglepetés, ha idén ő lenne Szabó István nagy húzása. Diósgyőrben NB I-es tapasztalatot is szerzett.

Fadgyas Tamás (kapus, 27 éves) 2: Az előző két szezont Győrben töltötte, az elsőben kezdő kapus volt, a másodikban Kovácsik Ádám érkezése után elveszítette vezető pozícióját.

Matheus Izidorio Leoni (hátvéd, 31 éves) 3: Kisvárdán bizonyította már az elmúlt két és fél évben, hogy az NB I jobb légiósai közé tartozik. Nemcsak a védekezésben, hanem támadásban is a KTE segítségére tud majd lenni és rutinjával segítheti a fiatalokat.

Kovács Kolos (középpályás, 18 éves) 2: Az NB III-as Ceglédből érkezett, 18 éves középpályás a jövő embere, sok munka vár még rá, hogy bemutatkozhasson az élvonalban.

Artner Dávid (középpályás, 18 éves) 2: Szintén több időbe telhet, míg felveszi az NB I ritmusát és a KTE segítségére lehet a középpályás, aki az NB II-ben sem szerzett sok tapasztalatot eddig.

Varga Bence (kapus, 27 éves) 3,5: Az NB II-ben és az NB I-ben is ezüstérmet szerző KTE alapembere volt, akkor még kölcsönjátékosként, ezúttal pedig már végleg megszerezték a kapust az MTK-tól. A 27 éves hálóőr vélhetően ezúttal is kirobbanthatatlan lesz az EKL-induló kapujából.

Nagy Olivér (védő, 20 éves) 2,5: Kölcsönben érkezett az FTC II-től a fiatal jobbhátvéd, aki az elmúlt két idényben 50 NB II-es meccsen pályára lépett a Soroksárnál, így sok tapasztalatot szerzett már felnőtt szinten.

Iyinbor Patrick (hátvéd, 21 éves) 3: Az NB I-ből kiesett Vasas egyik legmegbízhatóbb játékosa volt az előző szezonban, ezúttal pedig ismét kölcsönadta a Fradi. A védő az U21-es válogatottban is alapember, azonnal a KTE segítségére lehet.

Horváth Krisztofer (támadó, 21 éves) 3,5: Nagy erősítés, hogy ismét sikerült kölcsönvenniük a Torino együttesétől a 21 éves játékost, aki az előző kiírás tavaszán 15 bajnokin 6 gólt lőtt Kecskeméten és hamar közönségkedvenccé vált.

KISVÁRDA:

Lippai Tibor (védő, 25 éves) 2: A felnőtt futballban a megyei osztályban mutatkozott be, az előző volt az első NB II-es szezonja a Kazincbarcika színeiben. Kisvárdán született, így tulajdonképpen hazatért.

Kovács Marcell (kapus, 20 éves) 3: A Fraditól szerződtették, de Soroksáron védett az NB II-ben. A "fiatalszabálynak" megfelel, így elképzelhető, hogy megkapja majd a lehetőséget Kisvárdán.

Körmendi Kevin (védő, 21 éves) 2,5: A Puskástól érkezett kölcsönben, de az elmúlt két idényt Csákváron töltötte, ahol gyorsan alapemberré vált. Középső védő létére gólerős.

Czékus Ádám (támadó 20 éves) 3: Mihalecz István, honlapunk szakértője azok közé a fiatal NB II-es játékosok közé sorolta, akik az NB I-ben is megállnák a helyüket. A kieső Békéscsabában 13 gólt lőtt tétmeccsen, továbbá a "fiatalszabálynak" is megfelel.

Branimir Cipetic (hátvéd, 28 éves) 3,5: Az elmúlt szezonokban rendre alapember volt a stabil horvát élvonalbeli Lokomotiv Zagrebnél, továbbá hét alkalommal a bosnyák válogatottban is pályára lépett, így jó húzásnak tűnik a szerződtetése.

Balogh Norbert (támadó, 27 éves) 1: Mindent elmond az utóbbi időbeli formájáról, hogy legutóbb 2022 áprilisában szerzett gólt, még a DAC játékosaként. Meglepő és rizikós a szerződtetése.

MEZŐKÖVESD

Hudák Martin (középpályás, 29 éves) 2: Az elmúlt három idényben folyamatosan alapembere volt az NB II-es Soroksárnak. Rendelkezik ugyan élvonalbeli tapasztalattal is, ám korábban sem a ZTE-nél, sem Békéscsabán, sem pedig a Puskás Akadémiánál nem tudott megragadni a kezdőcsapatban.

Kojnok Zsolt (jobbhátvéd, 22 éves) 2,5: A 2021/22-es szezonban mutatkozott be a Vidiben, akkor három bajnoki és két Magyar Kupa-találkozó jutott neki, ezzel párhuzamosan pedig az NB II-es Budaörsnél is játszott. Az elmúlt idényben viszont nem lépett pályára az NB I-ben, mindössze három EKL-selejtezőn kapott lehetőséget, így igencsak meccshiánnyal érkezett, időbe telhet a felépítése.

Ugrai Roland (támadó, 30 éves) 2,5: Nem sikerült jól számára a török kaland az elmúlt idényben, mindössze négy tétmeccsen játszott ősszel, majd távozott is a Pendiksportól, tavasszal pedig sportsérvvel műtötték. Nála is időbe telhet, mire újra formába lendül, de ha úgy játszik, mint két évvel ezelőtt a DVSC-nél - 25 bajnokin 10 gól és 2 asssziszt volt a mérlege -, akkor hasznára lehet a borsodiaknak.

Illés Bálint (középpályás, 18 éves) 2: Az előző idényben debütált a DVTK NB II-es felnőttcsapatában, de kilenc meccsen mindössze 85 perc jutott neki. Valószínűleg még nem a következő szezonban fogja megváltani a világot az NB I-ben, így hosszú távban gondolkodhattak vele kapcsolatban a leigazolásánál.

Lehoczky Roland (hátvéd, 21 éves) 2,5: Kölcsönjátéka után végleg megszerezte őt a Mezőkövesd az MTK-tól. Tavasszal 8 meccsen lépett pályára a borsodiaknál és stabil teljesítményt nyújtott.

Artem Nahirnij (védő, 20 éves) 2,5: Az elmúlt idényt kölcsönben töltötte az NB II-es Gyirmótnál, ahol 24 meccsen játszott, az élvonalban viszont még nincs tapasztalata a Puskástól érkező fiatalnak.

Kovácsik Ádám (kapus, 32 éves) 2,5: Az utóbbi időben két hosszabb kihagyása is volt sérülés miatt. Az elmúlt idényben 12 bajnokin védett, majd a szezon hajrájában már többnyire a kispadon ült. Vélhetően Kövesden sem első számú kapusként számítanak rá, hiszen az előző kiírásban bombaformában védő Piscitellit kellene kiszorítania, de komoly rutinja van, így akkor is nyugodt lehet Kuttor, ha őt kell a kapuba állítania.

Christian Gomis (középpályás, 24 éves) 2: Az előző idényben sokat játszott a Honvédban, de nem nyújtott emlékezetes teljesítményt a remek fizikai adottságú játékos. Előnye, hogy védőként és középpályásként is bevethető, de nehéz elképzelni, hogy az ő vezérletével mászik ki a gödörből a Kövesd.

Szalai József (támadó, 20 éves) 2,5: A Vasastól érkezett, amelynél alig jutott szóhoz az NB I-ben, többnyire az NB II-es Dorognál számítottak rá az előző idényben. Az élvonalban eddig nem tudta letenni a névjegyét, de hosszabb távon lehet benne potenciál.

MTK BUDAPEST

Nemanja Antonov (védő, 28 éves) 3,5: Az elmúlt években az Újpest egyik nagy erőssége volt, szélső védőként aktívan kivette a részét a támadásokból és gólokkal, gólpasszokkal is észrevetette magát. Nagy veszteség az Újpestnek, nagy fogás az MTK-nak.

Bobál Dávid (védő, 27 éves) 3: A tavaszi szezonra érkezett kölcsönben a Mezőkövesdtől, most pedig végleg megszerezték. Az előző fél évben az MTK-védelem alappillérje volt, 17 bajnokin is kezdett, NB I-es rutinja pedig sokat érhet az új szezonban is.

Rácz Gergő (kapus, 27 éves) 2,5: Akárcsak Bobál, Rácz is kölcsönben szerepelt tavasszal az MTK-nál, ezúttal pedig végleg megszerezték őt a paksiaktól. Nagyobb eséllyel ezúttal Demjén lehet az első számú kapus, de komoly konkurenciát jelenthet számára Rácz.

Hej Viktor (védő, 27 éves) 3,5: A védelem mindkét oldalán bevethető, de akár a középpályán is megállja a helyét. Kisvárdán szinte nélkülözhetetlen volt az előző idényekben, így vélhetően rögtön az újonc segítségére tud lenni.

Kovács Patrik (védő, 18 éves) 3: A magyar foci egyik nagy tehetsége, aki a Salzburg akadémiájáról tért haza és a "fiatalszabálynak" is megfelel. Bemutatkozott már az osztrák másodosztályú Lieferingben, de összességében még nincs sok tapasztalata a felnőtteknél, így ő a jövő igazolása lehet.

Molnár Rajmund (támadó, 20 éves) 3: Kölcsönben érkezett a Haladástól, amelynél legutóbb 15 gólig jutott az NB II-ben, de előtte Csákváron is 9 találatot szerzett, így remek szezonok állnak mögötte.

Demjén Patrik (kapus, 25 éve) 4: Nem véletlen, hogy az MTK átigazolási díjat is hajlandó volt fizetni a kapusért, aki az elmúlt négy évben kirobbanthatatlan volt a ZTE-nél, illetve Marco Rossi szövetségi kapitány is többször behívta már a válogatott bő keretébe. Komoly segítséget jelenthet hátul az újoncnak.

Kádár Tamás (védő, 33 éves) 3,5: Már nem a legfiatalabb, de Pakson is megmutatta, hogy sokat ér a rutinja, fontos láncszeme volt a tolnaiak védelmének. Tapasztalata sokat érhet az MTK-nál is.

Végh Bence (középpyályás, 26 éves) 2,5: Remek fizikai adottságokkal rendelkezik, közel kétméteres játékos, aki az előző idényben védekezésben és támadásban is az NB II-es Mosonmagyaróvár segítségére volt.

PAKS:

Mezei Szabolcs (középpályás, 22 éves) 3: Fiatal kora ellenére már komoly NB I-es múlttal rendelkezik. Bognár Györggyel már dolgozott együtt az MTK-nál, így az "új" edzője által vártakat hamar elsajátíthatja.

Silye Erik (védő, 27 éves) 2,5: Mezőkövesden már bizonyította, hogy az NB I-ben is képes megbízható, kiegyensúlyozott teljesítményre. A Vasasnál ez már nem mindig jött neki össze, de tudása alapján erősítés lehet. Szélső védőként a pontos beadásai sokat érhetnek majd a Paksnak.

Beke Péter (támadó, 22 éves) 3,5: Az NB II-es szezon egyik nagy felfedezettje, aki komoly szerepet játszott a Budafok kupamenetelésében. Teljesítményével rászolgált egy NB I-es szerződésre.

Hegedűs János (védő, 26 éves): 2: Jól indult a pályafutása, de az utóbbi években kissé megrekedt. Kérdés, hogy fel tudja-e még magát szívni NB I-es szintre?

Kovács Krisztián (védő, 23 éves) 2,5: Eddig csak Győrben futballozott, ahol évek óta alapember volt az NB II-ben. Azt tudja a jobb oldalon, amit Silye a balon, igaz, ő az élvonalban még nem bizonyított.

Temesvári Attila (védő, 23 éves) 3: Az elmúlt években rendre stabilan játszott az NB II-ben, így nagy eséllyel az élvonal ritmusát is gyorsabban fel fogja venni, és az első fordulóktól komolyan számolhat vele Bognár György.

Földi Dominik (támadó, 19 éves) 2: Felnőtt szinten egyelőre nincs tapasztalata, a spanyol UD La Cruz U19-es együttesétől érkezett, előtte pedig az Alavés, a Vasas és a Fradi utánpótlásában játszott.

Szappanos Péter (kapus, 32 éves) 3,5: Egyszeres magyar válogatott kapus, aki az utóbbi időben szinte folyamatosan tagja Marco Rossi keretének. Az utóbbi években a Honvédnál és Mezőkövesden is átlag feletti teljesítményt nyújtott, így nagy erősítés lehet.

Könyves Norbert (támadó, 34 éves) 3: Az előző szezonban kevés lehetőséget kapott az NB II-es Diósgyőrnél, de korábban már számos NB I-es csapatnál megmutatta - többek között Pakson is -, hogy gólveszélyesen tud játszani az élvonalban.

Puskás Akadémia

Quentin Maceiras (hátvéd, 27 éves) 3,5: Az elmúlt 3 évben a svájci Young Boysban játszott, amellyel két bajnoki címet is nyert, valamint a BL- és EL-csoportkörben is pályára lépett, ám az előző idényben már csak 7 bajnoki jutott neki. Előtte a Sion első csapatánál is lehúzott négy évet, így erősebb bajnokságból érkezve a Puskás segítségére lehet.

ÚJPEST

Tamás Krisztián (védő, 28 éves) 3: Az elmúlt idényekben rendre sokat játszott az NB I-ben, be tudja játszani az egész baloldalt, így nem csak a védekezésben, hanem a támadásokban is hasznos tud lenni gólpasszaival.

Kiss Tamás (szélső, 22 éves) 3,5: Az elmúlt években már bebizonyította a Puskásnál, hogy húzóember tud lenni egy NB I-es élcsapatban is, így ha újra formába lendül, Újpesten is sok gondot okozhat majd az ellenfél védőinek.

George Ganea (támadó, 24 éves) 2: Utánpótláskorában az AS Romában is megfordult, de felnőtt szinten eddig csak Romániában játszott. Az előző idényben 35 meccsen mindössze 4 gólig jutott.

Franklin Sasere (támadó, 25 éves) 2,5: A svájci másodosztályból érkezett, korábban Máltán és Nigériában játszott, így az NB I lehet számára az eddigi legkomolyabb kihívás. Magas, erős testfelépítésű, de egyben gyors is, amit jól kihasználhatnak az újpestiek. AZ EKL-selejtezőkön 2-2 gólt és gólpasszt jegyzett az előző kiírásban.

ZALAEGERSZEG

Senkó Zsombor (kapus, 20 éves) 3: Jelenleg még kevés tapasztalata van a felnőtt fociban, az előző szezonban négy NB II-es bajnokit kapott a DVTK-ban, míg előtte többnyire a Juventus tartalék- és utánpótláscsapataiban nevelkedett. Egyelőre azért kapta meg ezt a 3-as osztályzatot, mert megfelel a "fiatalszabálynak".

Sajbán Máté (támadó, 27 éves) 3,5: Amikor az előző csapataiban csatár poszton megkapta a bizalmat, szinte mindig gólokkal és gólpasszokkal hálálta azt meg. A támadósor mindkét szélén és közepén is bevethető, gyorsasága gyakran gondot okoz az ellenfél védőinek. Ha itt is csatár poszton bizonyíthat akkor a szezon egyik fontos játékosa lehet. A ZTE hátul kockázatot vállalt Demjén elküldésével, elől viszont nagyot nyerhetnek Sajbánnal, eddig a kupagyőztes legjobb igazolása.

Soltész István (középpályás, 22 éves) 2: Az elmúlt két évben kirobbanthatatlan volt az NB II-es Budafok kezdőjéből, fontos szereplője volt a Magyar Kupa-döntőig menetelő csapatnak. A BMTE-vel az élvonalban is szerepelt korábban, de akkor csak öt NB I-es meccs jutott neki, így ebben az osztályban még le kell tennie a névjegyét.

Mim Gergely (középpályás, 24 éves) 2,5: Ismét kölcsönvették az univerzális játékost a Puskás Akadémiától. Mim az előző idényben többnyire csereként beállva tudott segíteni a Zalaegerszegnek, ezúttal pedig akár még fontosabb tagja lehet a csapatnak.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyar Válogatott
Szalai Ádám lett az új pályaedző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban elsőként előre jelzett: Szalai Ádám lett a magyar válogatott új pályaedzője.
Magyar válogatott
Szalai Ádám lehet az új másodedző
A Csakfoci értesülései szerint Szalai Ádám válthatja a távozó Laczkó Zsoltot a nemzeti csapatnál.
Magyar válogatott
Laczkó Zsolt távozik
A Honvéd élére kinevezett szakember nem folytatja munkáját a magyar válogatott edzői stábjában.
Tovább az összes átigazoláshoz