Pintér Csaba vezeti majd szombaton 14.30-tól a Kisvárda-Újpest NB I-es bajnokit, és a bíróküldés kapcsán érdekes statisztikákra hívta fel a figyelmet a kiesés elől menekülő hazai csapat klubhonlapja, amely "Eddig mindig volt kiállítás" címmel írt cikket.
Annak idején, 2018. augusztus 11-én a csapat első hazai NB I-es meccsén is ő fújta a sípot, a Ferencváros elleni hat évvel ezelőtti összecsapáson két kisvárdai játékost is kiállított. Ez a „dupla” az Újpest ellen is megismétlődött 2022. október 1-jén, amikor az idegenben 4-0-ra elveszített bajnokin ugyancsak kétszer mutatta fel a piros lapot – Dominik Kovacicnak és Ötvös Bencének.
Pintér összességében hatszor állított ki eddig kisvárdai játékost, többek között Driton Camajt is, szintén az Újpest ellen, még 2021 őszén (0-0). Az ellenfelek soraiból három játékost küldött le idő előtt a pályáról a Várda ellen vezetett meccseken.
Amikor tehát Pintér fújta a Várda Újpest elleni bajnokiját, akkor eddig mindig előkerült a piros lap is.
Az általa vezetett NB I-es bajnokik mérlege a hazaiak szempontjából: négy győzelem, nyolc-nyolc döntetlen és vereség, 17-26-os gólkülönbség. A 46 éves sporinak a mostani lesz a 153. NB I-es mérkőzése és a 21., amit a Várdának vezet az élvonalban.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2024/03/sallai-roland-e1710937174757-768x432.jpeg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)