Az előző idényt bajnoki címmel és kupagyőzelemmel záró FC Köbenhavn a hivatalos oldalán jelentette be, hogy 2030 nyaráig meghosszabbította az U21-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk szerződését. A 18 éves labdarúgó a sikeres téli felkészülési időszak után felkerült az első csapat keretébe, a debütálására azonban még nem került sor.
– Nagyon örülök az új szerződésnek, a klub részéről ez a bizalom jele. Azt mutatja, hogy hisznek bennem, és ezért hálás vagyok. Remélem, teljesítményemmel meg tudom hálálni ezt a bizalmat. Az első hat hónapot az első csapattal töltöttem, hogy megszokjam a szintet, és bár eleinte időbe telt, mostanra természetesebbé vált, hogy fel tudom venni a tempót és a csapat részének érzem magam. A célom most a bemutatkozás, majd fokozatosan az, hogy kivívjam a helyemet a csapatban – nyilatkozta Németh a klubhonlapon.
Németh a napokban az M4 Sportnak még az alábbiakat is hozzátette: "Majd jön, amikor jön (a bemutatkozás). Én készen állok, kivárom az időmet. Szerintem elég durva lenne, ha az első teljes szezonomban be tudnék mutatkozni a BL-ben. De most azon van a fókusz, hogy jó legyen a felkészülés, jól játsszak a meccseken, utána meglátjuk, mi jön."
A vezetőedző, Jacob Neestrup az egész tavaszi időszakban árgus szemekkel figyelte a középpályást, és nem kételkedik benne, hogy izgalmas jövő vár Némethre a fehér mezben.
– Hunor tehetséges fiatal játékos, akit nagyon nagyra tartunk a klubnál. Jó játékfelfogása van, kiváló az állóképessége, és rendkívül keményen dolgozik. Ezt kell folytatnia is, mert ez az, ami ahhoz kell, hogy valóban játéklehetőséget kapjon az első csapatban – mondja Jacob Neestrup, majd Sune Smith-Nielsen sportigazgató is megszólalt a hosszabbításról. – Hunor egy elszánt középpályás, aki készen áll arra, hogy keményen dolgozzon a céljai eléréséért. Nemzetközi toptehetségnek tartjuk. Az FCK Talent programban töltött ideje alatt mindig olyan játékos volt, akire számíthattak a társai, és jól kezeli a nyomást. Az első csapathoz való felkerülése óta is pozitív fejlődést tapasztaltunk nála. Most az a feladata, hogy felkészüljön a következő lépések megtételére. Az új szerződés biztosítékot jelent mind neki, mind a klubnak, hogy egyértelmű fókusz mellett dolgozhassunk azon, hogy a jövőben a Superliga-csapat kulcsembere legyen.



