Nem sokáig tartott a türelem a korábbi magyar válogatott játékossal szemben a Dinamo Bukarestnél.
Miután a Dinamo Bukarest az FCSB (korábban Steaua) elleni derbit követően a Concordia Chiajnától is kikapott szerdán (2-3), a fővárosi szurkolók a két találkozó előtt kinevezett Miriuta Vasilén kérték számon a volt csapata elleni vereséget.
Az alábbi videót is közzétevő gsp.ro beszámolója szerint a meccs után a trénerre várakozó drukkerek a kerítésen keresztül azt követelték többek között a volt magyar válogatottól, hogy a második csapatból rakjon be inkább fiatalokat az Astra elleni hétvégi bajnokira, ellenkező esetben többen a pályára özönlenek majd.
A csapattal egyébként is hadilábon álló szurkolók közül összesen csak 500-an látogattak ki tüntetőleg a mérkőzésre.
Átigazolások
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Paks
Szalai kérői
Szeptemberben egy moszkvai klub 2 millió euróért vitte volna Szalai Józsefet. Most, válogatottbeli bemutatkozása után pedig egy EL-csapat érdeklődik iránta. (NSO)