A Soroksár 4-1-s legyőzése alkalmával debütált a Budapest Honvéd felnőtt csapatában Viacheslav Kulbachuk, aki a klub honlapjának felidézte bemutatkozása pillanatait.
- Nem tudtam, nem is tudhattam előre, hogy játszani fogok, egy ideig nem is melegítettem, aztán nem sokkal a negyedik gólunkat követően Takács László asszisztensedző szólt, hogy kezdjek el mozogni. Ekkor már eszembe jutott, hogy esetleg lehetőséget kapok, azonban nem akartam beleélni magam. Eltelt pár perc, amikor Taki bá ismét szólt, de ezúttal már azért, hogy jöjjek, öltözzek, mert be fogok állni. A debütálás, pályára lépés volt számomra a tökéletes pillanat, egész életemben emlékezni fogok rá. Nemcsak nekem, minden fiatalnak, sőt minden játékosnak nagy dolog a debütálás, emiatt is boldog vagyok, annak pedig külön örülök, hogy a rutinos kerettagok mellett jó néhány fiatal van a csapatban, ami számomra is könnyebbség. A lefújást követően Szabó Alex volt az első, aki odajött hozzám, gratulált, ahogyan a többiek is, csapatkapitányunk, Kálnoki-Kis Dávid megjegyezte, megvolt a a debütálás, most már férfi lettem.
A fiatal ukrán játékos a klubhonlapnak adott interjújában többek között karrierje indulásáról is szót ejtett, valamint kifejtette, élete egyik legnehezebb időszakát is kispesti futballistaként élte át.
- Hatéves voltam, amikor elkezdtem focizni, eleinte bokszoltam is a futball mellett, majd kilencéves koromban kellett választani a két sportág között. Mindkettőt szerettem, a foci lett a nyerő! Az ökölvívás abból a szempontból mindenképpen hasznos volt, hogy formálta a karakteremet, a mentalitásomat, nem vagyok durva, de nem félek a párharcoktól, tudom, hogy erőre is szükség van a pályán.
Nem származom gazdag családból, ezért is jelentett nagy lépést számomra a januárban kapott profi szerződésem, mivel így a fizetésemből tudom támogatni a családomat. Amikor Magyarországra kerültem, akkor hagytam el először az otthonomat és két éve nem láttam már a családomat.
- Ez rendkívül embert próbáló szituáció, de tudom, hogy miért csinálom, meg akarom mutatni, mire vagyok képes és ha sikeres futballista leszek, akkor őket is tudom majd segíteni. A háborúról nem szeretnék beszélni, annyit mondhatok, hogy lelkileg nagyon nehéz.
Sokszor gondolok arra, hogy persze, én itt vagyok, biztonságban vagyok, de vajon mi lehet velük?! Előfordult, hogy hosszú hetekig nem tudtunk egymással beszélni, mert nem volt áram a környékünkön és csak vártam, hogy mikor jelentkeznek újra.
- A nagynéném Norvégiában él, karácsonykor találkoztunk, sőt az édesanyám is el tudott utazni, remélem, nyáron is lesz erre lehetőségünk. Emlékszem, 2022 telén teljesen egyedül voltam az akadémián, mindenki hazautazott már a dolgozók is szabadságra mentek, én pedig itt maradtam, edzettem, ezen kívül nem is nagyon volt másra lehetőségem. A karácsonyt is egyedül töltöttem, az volt életem eddigi legnehezebb időszaka.
A teljes anyag itt érhető el!
