Fotó: tiszakecskefoci.hu

Megerősítve: Lipcseiéktől igazolt a kiesés elől menekülő rivális - hivatalos

A Kécske szerződtette a Soroksár 27 éves védőjét, Valencsik Dávidot.
Budai László 2024. január 23., kedd 15:09
Fotó: tiszakecskefoci.hu
A Kécske szerződtette a Soroksár 27 éves védőjét, Valencsik Dávidot.
Szerző: Budai László 2024. január 23., kedd 15:09
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Igaznak bizonyultak a Csakfoci információi: a Soroksár belső védője, Valencsik Dávid a Tiszakécske együttesében folytatja pályafutását - jelentette be utóbbi klub. A 27 éves játékos közel nyolc év után hagyja el a mostani másodosztályú szezonban jelenleg 12. helyen álló Soroksárt, és igazol az egyik riválishoz, a Kécske ugyanis a 15., már kiesést jelentő helyen áll.

Valencsik a Szarvas, a Békéscsaba és a Ferencváros utánpótlásában nevelkedett és már 17 évesen bemutatkozhatott a zöld-fehérek első csapatában, Ricardo Moniz vezetőedző a Sopron elleni Ligakupa-mérkőzésen adott számára lehetőséget. A 2014/15-ös szezonban Ligakupa-győzelmet is ünnepelhetett a Ferencvárossal, a Debreceni VSC elleni döntőt többek között végig is játszotta.

2016 nyarán került Soroksárra, amelynek színeiben 243 tétmérkőzésen lépett pályára. Ebben a szezonban 13-szor volt kezdő az NB II-ben, egyszer pedig becserélték.

Olvastad már?
Tovább ostromolja a Fradi egyik legjobbját a bajnoki címre törő külföldi csapat
A mexikói Pumas továbbra sem mondott le a Ferencváros brazil játékosának megszerzéséről.
Elolvasom
Átigazolások
Diósgyőr
Régi-új arc a stábban
Dobos Attila lesz a DVTK NB II-es csapatának erőnléti edzője, Takács Péter vezetőedző stábjában. (Diósgyőri Könyv)
Kisvárda
Egy új arc a rajton
A felkészülés hétfői rajtján csatlakoznak a kerethez a máshova kölcsönadott futballisták, az eddigi várdai kölcsönjátékosok viszont távozhatnak. Egyelőre a Dunaszerdahelyről érkező Cristián Herc tekinthető új arcnak.
NB I
Bernd Storck visszatérne
"Figyelemmel követem az NB I-et, és természetesen a válogatott meccseit. Ha olyan projekt lenne, ami felkeltené az érdeklődésemet, szívesen visszatérnék” - Bernd Storck a Nemzeti Sportnak.
Tovább az összes átigazoláshoz