A görög rekordbajnok Olympiakosz Pireusz történelmi szezont zárt: a bajnoki cím után elhódította a Görög Kupát is, mindezt a klub 100 éves jubileumának évében. A jeles alkalomból újra elővették a klub történetének legemlékezetesebb sztárjait: köztük a magyar Détári Lajost is.
"Még az Istenek is megbolondultak" - írta címében a tovima.com visszaemlékezése, amelyet az alábbiakban közlünk.
Tomboló nyár, forró ügyek – és egy magyar sztár a középpontban
1988 nyara furcsán alakult Görögországban. A tanárok sztrájkja elhalasztotta az országos egyetemi felvételiket – ami hatalmas társadalmi jelentőségű ügy –, miközben az athéni hőség is elviselhetetlen volt. Európa a PSV–Benfica BEK-döntőről és a holland válogatott Eb-győzelméről beszélt, Görögországban más volt napirenden: Giorgos Koskotas, az Amerikából visszatért bankár, aki előbb a Krétai Bank többségi tulajdonosa lett, majd médiabirodalmat és végül az Olympiakosz labdarúgócsapatát is megszerezte. Megígérte: európai nagyhatalmat csinál a pireuszi klubból.
Nyomdagép a pincében? – Jön Détári
Sokan nem értették, honnan van ehhez ennyi pénze Koskotasnak. A Filathlos sportnapilap például viccelődve írta, hogy Koskotas valószínűleg nyomdagépet rejt a pincéjében, és ott nyomtatja a dollárokat. Mindenesetre amikor az Olympiakosz bejelentette Détári Lajos leigazolását az Eintracht Frankfurttól, senki sem lepődött meg igazán.
Az átigazolási díj hivatalosan nem lett nyilvános – ilyen ma már elképzelhetetlen lenne. A sajtó akkoriban egymilliárd drachmáról írt, ami körülbelül 3 millió eurónak felelt meg, és több volt, mint a teljes játékoskeret akkori piaci értéke. A német Kicker szerint azonban 9,8 millió német márkát fizettek Détáriért – ezzel akkoriban ez volt az ötödik legdrágább átigazolás Európában, közvetlenül Maradona Napolihoz igazolása után.
Fogadtatás, amit Görögország még nem látott
Détári és felesége érkezését a légiforgalmi irányítók sztrájkja is nehezítette, de a fogadtatás így is páratlan volt. A repülőtéren több mint 3000 szurkoló várta őket. Ezt követte a pireuszi városházán egy hivatalos ceremónia, majd a fő attrakció: 30-50 ezres (!) tömeg a Korai téren.
A görög sajtó egy része szerint ekkora futballal kapcsolatos utcai ünnepségre még nem volt példa az ország történetében.
A „szőke Platini”
Hogy Détári megérdemelte-e ezt a fogadtatást? A korabeli tudósítások szerint igen. Németországban a „szőke Platininek” nevezték – stílusa tényleg emlékeztetett a francia klassziséra. A Honvéd ifiakadémiájáról indult, háromszoros magyar bajnok volt, 1986-ban világbajnokságon is szerepelt. Az Eintrachttal 1988-ban megnyerte a Német Kupát, a döntő egyetlen gólját ő lőtte. Az idény legjobb játékosának választották a Bundesligában, ezért Frankfurtban a szurkolók és a sajtó is értetlenkedett az eladása miatt.
Koskotas és testvére, Stavros már az érkezés estéjén pezsgőt bontott a sajtó előtt, majd az újságírók kérdéseire ingerülten válaszoltak az átigazolási összeget firtatva. Még Jürgen Klinsmann megszerzését is belengették – ami persze soha nem történt meg.
A pályán zseni, a háttérben káosz
Első szezonjában Détári 27 bajnokin 15 gólt szerzett, és tizenegyszer találta el a kapufát. A görög sajtó szerint ő volt a csapat legjobbja, de a bajnokságot az Olympiakosz így is elbukta – az utolsó előtti fordulóban az AEK Athén elleni 1–0-s vereség után, amelyet 50 ezer néző látott a stadionban. A tudósítások szerint gyenge játékvezetés is közrejátszott.
Mindeközben a háttérben már bontakozott a „Koskotas-botrány”: kiderült, hogy a bankár nem a saját vagyonát költötte, hanem a betétesek pénzét. Éjszaka menekült el Görögországból, testvérével együtt.
A klubot az a Saliarelis vette át, aki – a hírek szerint – segített a szökésben, és magát a „rubinok királyának” nevezte. Irányítása alatt a klub tovább süllyedt.
Vezetői botrányok, edzőváltások, belharcok
Détári ekkorra már feszült viszonyban volt Jacek Gmoch edzővel, és hat meccsel a szezon vége előtt elérte a menesztését.
A második idényben sem lett nyugodtabb a helyzet: ezúttal a közkedvelt Miltos Papapostolouval került összetűzésbe, amit sokan nem is értettek, hiszen őt „mindenki kedvelte”. Végül Détári elérte, hogy saját apósát, Komora Imrét nevezzék ki vezetőedzőnek – ami végképp megosztotta az öltözőt.
Komora összeveszett többek között Mitropoulosszal és Anastopoulosszal is. Az Olympiakosz elszállt a bajnoki versenyfutásból, de legalább a kupát megnyerte – Détári utolsó meccsén szenzációsan játszott az OFI elleni 4–2-es győzelem során. Mindeközben hónapok óta nem kapott rendesen fizetést.
Búcsú és örökség
1990 nyarán a klub eladta őt a Serie A-s Bologna csapatának. Az eladásból befolyó pénzből a vezetőség a széthulló Szovjetunióból hozott új sztárokat: Protasovot, Litovcsenkót és Szavicsevet. A klubvezetés a korabeli beszámolók szerint azt állította, Détári nem akart együtt dolgozni a csapat új ukrán edzőjével, Oleg Blohinnal, mert „gyűlöli az szovjeteket”.
Détári két szezon alatt 81 tétmérkőzésen 46 gólt szerzett az Olympiakosz színeiben – ebből 35-öt a bajnokságban. Később játszott a Bolognában, Anconában, Genoában, Ausztriában és Svájcban, végül 38 évesen vonult vissza.
Rövid edzői pályafutása során a magyar válogatottnál is dolgozott segédedzőként. Amikor évekkel később megjelent életrajzi könyve, így emlékezett vissza a görög évekre:
Sokat tudnék mesélni arról, amit akkor láttam. De félek, nem hinnétek el. Aki nem élte át, el sem tudja képzelni.
