Válogatott: Szoboszlai Andorrát, Pátkai a meleget említette - ezt várják a játékosok az Eb-selejtezőtől

A Red Bull Salzburg tagjaként osztrák bajnok Szoboszlai szerint úgy kell pályára lépni Azerbajdzsánban, mint a horvátok ellen, míg Pátkai a nehéz körülményekre hívta fel a figyelmet.
Nyikes Zoltán 2019. június 4., kedd 19:52
A Red Bull Salzburg tagjaként osztrák bajnok Szoboszlai szerint úgy kell pályára lépni Azerbajdzsánban, mint a horvátok ellen, míg Pátkai a nehéz körülményekre hívta fel a figyelmet.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. június 4., kedd 19:52

"Láttuk, mi történt Andorrában"

Szoboszlai Dominik, az azeriek és a walesiek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott középpályása azt mondta, a soron következő két mérkőzésen hat ponttal lenne elégedett. A kedden, Telkiben tartott sajtóbeszélgetésen a Red Bull Salzburg tagjaként osztrák bajnok játékos úgy fogalmazott, szeretne ismét bizonyítani a válogatottban.

- Ha már megint megkaptam a válogatott meghívót és a lehetőséget a szövetségi kapitánytól, szeretnék élni vele - mondta a 18 éves középpályás, aki a szlovákok elleni Eb-selejtezőn csereként debütált a nemzeti csapatban, majd a horvátok elleni diadal alkalmával a kezdőcsapatba jelölte őt Marco Rossi.

"Ezen a szinten minden mérkőzés nehéz, láttuk, mi történt Andorrában. Esélyesebbnek tartanak minket az azerieknél, de ugyanúgy kell kimenni szombaton is a pályára, ahogy azt a horvátok ellen tettük" - jelentette ki Szoboszlai, aki a jövőjével kapcsolatban egyértelművé tette: az őt érintő átigazolási pletykák ellenére a Bajnokok Ligája-résztvevő salzburgiaknál képzeli el a következő szezont.

Az MTI kérdésére Rossival kapcsolatban azt mondta, az olasz szakember edzői stílusa abból a szempontból hasonló salzburgi kollégája, a német Marco Rose stílusához, hogy egyikük sem katonaként tekint játékosaira.

"Mindketten megkérdezik a játékosok véleményét is, figyelembe veszik, hogy nekünk is kell pihenő, együtt dolgozunk" - mondta a középpályás.

"Abból nem lehet megélni, ami a múltban történt"

Pátkai Máté, a MOL Vidi FC horvátok ellen győztes gólt szerző középpályása valamelyest visszafogottabban fogalmazott a várakozásait illetően: "két nagyon fontos meccs vár a csapatra".

A horvátok elleni siker és a gólom nagy dolog volt, és bár meg kell lovagolni azt a győzelmet, nem abból kell táplálkozni

- jelentette ki, egyúttal hozzátette, a játékosok között már nem igazán téma a márciusi győzelem, de ő személy szerint ezt nem is bánja, mert "abból nem lehet megélni, ami a múltban történt".

Meglátása szerint két különböző mérkőzés vár a válogatottra: szombaton Azerbajdzsánban papíron a magyar csapat az esélyesebb, ugyanakkor a jövő keddi riválist, Wales csapatát magasabban jegyzik.

"Bakuban szeretnénk érvényesíteni a papírformát, Budapesten ugyanakkor szeretnénk azt felborítani" - nyilatkozta Pátkai, aki kiemelte, az azeriek ellen is csak papíron esélyesebb a magyar együttes, ugyanis a nemzetközi futballban sokszor látták már felborulni az erőviszonyokat.

"Nehéz körülmények, magas páratartalom és meleg vár ránk Azerbajdzsánban, ahol a szervezettség lesz a legfontosabb" - tekintett előre a bakui mérkőzésre a középpályás, aki szerint előny, hogy ha nem is végig teljes kerettel, de a szokásosnál ezúttal többet, közel két hetet tudtak együtt készülni a válogatott tagjai.

Arra a kérdésre, miszerint mennyire fáradt a hosszú szezon után, elmondta, hogy bár több mint 55 tétmérkőzésen van túl, a válogatott szereplés "édes teher", így az esetleges fáradtsággal nem foglalkozik. Marco Rossi szövetségi kapitánnyal kapcsolatban kifejtette, a vb-ezüstérmes horvátok elleni mérkőzés is bizonyította, hogy egymásra talált a csapat és a szakember, kölcsönös a bizalom egymás iránt.

"A csoportból annak lesz a legnagyobb esélye továbbjutni, aki az azeriek ellen hat pontot szerez"

- tette hozzá Pátkai Máté, aki szerint a legutóbbi mérkőzésen mutatott jó teljesítménye ellenére sincs "bérelt helye" a csapatban, a kezdőbe kerülésért mindenkinek meg kell küzdenie.

A két forduló után három ponttal álló magyar válogatott szombaton Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban lép pályára, majd három nappal később a walesi csapatot fogadja a Groupama Arénában. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz