Szélesi újabb négy NB I-es játékost hívott meg a válogatott keretébe

Az Újpestből két, a Puskás Akadémiából és a Videotonból egy-egy játékos került be a válogatott keretébe.
Budai László 2017. november 11., szombat 17:02
Az Újpestből két, a Puskás Akadémiából és a Videotonból egy-egy játékos került be a válogatott keretébe.
Szerző: Budai László 2017. november 11., szombat 17:02
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Amint arról mi is beszámoltunk, több sérülés is nehezíti Szélesi Zoltán munkáját a válogatottnál. Előbb Fiola Attila és Guzmics Richárd, majd Elek Ákos is kikerült a keretből sérülés miatt, legutóbb pedig Varga Roland tért vissza a klubjához.

Az MLSZ hivatalos Twitter-csatornáján azt a tájékoztatást adta, hogy Szélesi Zoltán ezért Litauszki Róbertet, Nagy Dánielt (mindkettő Újpest), Márkvárt Dávidot (Puskás Akadémia) és Varga Józsefet (Videoton) is behívta a Costa Rica ellen készülő keretbe.

A mieink kedden 20:15-kor fogadják Costa Ricát a Groupama Arénában.

Olvastad már?
Válogatott: A szurkolóknál betelt a pohár, bojkottálják a keddi meccset - közlemény
A Carpathian Brigade közleményben jelezte, hogy ehhez a játékhoz nem akarja az arcát adni, változást szeretnének.
Elolvasom

A magyar válogatott kerete

Kapusok

Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Védők

Bese Barnabás (Le Havre)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korcsmár Zsolt (Midtjylland)
Korhut Mihály (Hapoel Beer Sheva)
Szabó János (Paks)
Vinícius Paulo (Videoton FC)
Litauszki Róbert (Újpest)

Középpályások

Balogh Balázs (Puskás Akadémia)
Nagy Ádám (Bologna)
Pátkai Máté (Videoton FC)
Nagy Dániel (Újpest)
Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia)
Varga József (Videoton)

Támadók

Böde Dániel (Ferencváros)
Dzsudzsák Balázs (Al Wahda)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Németh Krisztián (New England Revolution)
Nikolics Nemanja (Chicago Fire)
Priskin Tamás (Ferencváros)
Sallai Roland (APOEL)
Stieber Zoltán (DC United)
Ugrai Roland (DVTK)

Átigazolások
Szentlőrinc
Új középpályás
A Szentlőrinc bejelentette, hogy Pálfalvi Roland az elkövetkező idényt náluk tölti, miután az ETO kölcsönadta a fiatal középpályást.
Békéscsaba
Támadó érkezett
Békéscsabán folytatja pályafutását a Vasas labdarúgója, Horváth Szabolcs. A 20 éves támadó az előző idényben kölcsönben játszott az NB II-es BVSC-Zuglóban.
Elakadtak az egyeztetések
Gulácsi Péter
A Villarreal Gulácsi Pétert szeretné szerződtetni, ám Leipziggel folytatott tárgyalások a vártnál lassabban haladnak.
Tovább az összes átigazoláshoz