Válogatott: Péntektől kaphatóak a svédek elleni jegyek - ennyibe kerülnek

Szurkolói kártya nélkül is megvásárolhatóak a belépők - árak, információk.
admin 2016. november 3., csütörtök 17:08
Szurkolói kártya nélkül is megvásárolhatóak a belépők - árak, információk.
Szerző: admin 2016. november 3., csütörtök 17:08

 

A magyar válogatott idei utolsó mérkőzésén, november 15-én a svédeket fogadja, ezen a találkozón búcsúzik el a közönségtől a nemzeti csapat elmúlt évtizedének több meghatározó futballistája. Az összecsapásra péntekről válthatnak jegyet a szurkolók - számol be róla az MLSZ honlapja.

A magyar válogatott két nappal utolsó idei vb-selejtezője, az Andorra elleni, november 13-i mérkőzés után a svédeket fogadja felkészülési mérkőzésen a Groupama Arénában. A találkozó nemcsak a felkészülés, a fiatalok kipróbálása miatt fontos, ezen az összecsapáson játszik utoljára a nemzeti csapatban Király Gábor és Juhász Roland, valamint elbúcsúzik a válogatottól Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos is. A svédek elleni találkozóra november 4-én, pénteken kezdődik meg a jegyek árusítása - a Szurkolói Klub tagjainak, a szurkolói kártyával rendelkezőknek és a kártya nélkül vásárlóknak egyaránt.

A belépők ára éppen fele a tétmérkőzésekre érvényes jegyáraknak, elhelyezkedéstől függően 2000, 3000, 4500, 6000 és 7500 forintért lehet megvásárolni a jegyeket. A vb-selejtezőkön bevezetett kedvezmények erre a mérkőzésre is érvényesek, vagyis a Szurkolói Klub tagjai 15-25 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a belépőkhöz.

Szurkolói kártya nélkül továbbra is kizárólag személyesen lehet jegyet vásárolni, kizárólag saját részre, személyazonosságot igazoló dokumentum bemutatása mellett, Budapesten a Ticket Express Bálnában és a Ticket Express Syma-csarnokban található irodáiban, valamint a ZTE FC és a Békéscsaba Előre jegyértékesítő helyein.

 Külföldi állampolgárok – kivéve a svéd szurkolókat - utalványt vásárolhatnak a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon, amit a mérkőzés napján a helyszínen cserélhetnek belépőre, útlevelük ellenőrzése után. A svéd szurkolók A Ticket Express budapesti irodáiban válthatnak jegyeket nyitva tartási időben.

Átigazolások
Újpest
Megszólalt Ganea
Az Újpest által elküldött George Ganea szerint a döntés mögött nem csupán szakmai szempontok álltak.
Pintér Dániel
Messi vagy más klub?
Az idén debütáló Pintér tárgyalásokat folytat az MLS bajnokával profi szerződése aláírásáról, saját nevelésű játékosként folytathatná pályafutását Messi csapattársaként. 2-3 másik MLS-együttes is bejelentkezhet érte - írja a Jenkifoci.
Kisvárda
Dinnyés Olivér
Honlapunk úgy tudja, hogy Dinnyés Olivért szívesen látnák Kisvárdán.
Tovább az összes átigazoláshoz