Ugrai: „Nem láttam különbséget a hozzáállásban”

A válogatott támadó szerint a luxemburgi találkozónak is úgy vágtak neki, mint a Costa Rica elleninek, de akkor valamiért semmi sem sikerült a csapatnak.
Budai László 2017. november 15., szerda 9:27
A válogatott támadó szerint a luxemburgi találkozónak is úgy vágtak neki, mint a Costa Rica elleninek, de akkor valamiért semmi sem sikerült a csapatnak.
Szerző: Budai László 2017. november 15., szerda 9:27

Ugrai Roland gólpasszal járult hozzá, hogy a magyar válogatott idei utolsó tétmérkőzésén legyőzze Costa Ricát, ezzel valamennyire javítson a 2017-es év összképén. A támadó elsőként a magyar helyzetekről és a gólról beszélt.

- Kicsit szerencsés volt a találat, mert a szabadrúgást kapura akartam rúgni, de Niko remekül beletette a lábát, nagyon érzi, hova kell helyezkedni. Az első félidőben volt egy látványos kontránk, de sajnos rosszul találtam el a labdát, a hosszúba akartam eltenni. A második játékrészben is volt hasonló akciónk, de ott a lábamat kicsit megakasztották, úgy érzem, az 11-es volt. A lényeg mindenesetre, hogy nyertünk. Nagyon nehéz év volt, testközelből éreztem, hogy nem úgy sikerülnek az eredmények, ahogy akartuk. Emiatt fontos győzelem volt, örülök, hogy sikerült kicsit visszaadni az önbecsülésünket magunknak és a szurkolóknak is.

Ugrai arra a kérdésre is válaszolt, hogy a Luxemburg elleni találkozóhoz képest érzett-e másfajta mentalitást.

Őszintén, nem láttam a hozzáállásban különbséget. Ez persze nehéz kérdés, de ugyanúgy készültünk akkor is, valamiért nem úgy sikerültek a dolgok. Ennek sok minden lehet az oka, de nem kell mentséget keresni, így sikerült, próbáltunk javítani, és úgy érzem, ez összejött. Szélesi büszke volt ránk a második meccs miatt, nyilván neki is pozitív visszajelzés volt, hogy sikerült nyerni.

Olvastad már?
Ugrai nem először használta pimasz trükkjét - videók
Ugrai Roland remek csele volt a Magyarország-Costa Rica barátságos mérkőzés egyik legszebb pillanata. A Diósgyőr támadója egy felé passzolt labdát külsővel pörgetett el az ellenfél mögött, akit pedig így azonnal meg is került. A Costa Rica-i védő, Ronald Alberto Matarrita földet is fogott a trükk hatására. Ugrai nem először mutatta be ezt a remek cselt, a Haladás játékosaként egy Videoton elleni kupameccsen Heffler Tibort is átverte hasonló trükkel.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz