Korhut Mihály átigazolásával megduplázódott a nemzetközi sorozatban érdekelt válogatott játékosaink száma.
Eddig egyedül Nikolics Nemanja volt érdekelt a kupaporondon, ő - ha az utolsó pillanatban nem igazol el a lengyel bajnoktól - a Bajnokok Ligája főtábláján szerepel a Legia Warszawával.
A balhátvédként szereplő Korhut új csapata a Bajnokok Ligája-selejtezőjében kezdte az idényt, de végül az Európa Liga csoportkörébe kvalifikálta magát, szeptember 15-én, az Inter elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdi meg szereplését a főtáblán.
Korhut Mihály hat válogatott mérkőzésen lépett eddig pályára, 2014 májusában, Dánia ellen mutatkozott be az együttesben, és eddig vele a soraiban egyszer sem szenvedett vereséget a csapat. A 27 éves védő négy évre írt alá új csapatához. (mlsz.hu)
Átigazolások
BVSC
Középpályás érkezett
A BVSC-Zugló bejelentette, hogy szerződtették az Iváncsától Ivády Pétert.
Újpest
Próbajáték
Az Újpestnél próbajátékon van a Sturm Graz korábbi játékosa, Tizian Scharmer.
MTK/Misleny
Új érkezők
A Kozármisleny meghatározó játékosa, Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól. A 21 éves Vajda Roland játékjogát megszerezték a Puskástól, a játékost pedig kölcsönadták a Mislenynek.