Gera: Ez volt életem legfontosabb gólja!

A középpályás szerint felemelő érzés Magyarországért játszani.
admin 2016. június 22., szerda 21:16
A középpályás szerint felemelő érzés Magyarországért játszani.
Szerző: admin 2016. június 22., szerda 21:16

A magyar válogatott középpályása, Gera Zoltán a portugálok elleni 3-3-as döntetlent követően értékelt.  

 

 Hogy élted meg belülről a mérkőzést?

Nagyszerű meccset játszottunk, nem volt akkora nyomás rajtunk, mivel már továbbjutók voltunk, de nyerni szerettünk volna. Nagyon örülök, hogy a 25. válogatottbeli gólom ilyen értékes lett. Kipattant a labda az egyik védőről, mellre vettem, beugrott, hogy korábban rúgtam már onnan szép gólt Angliában, szerencsére ez is bement. Mindent elmond a portugálokról, hogy az utolsó 5-10 percben már nem akartak focizni, ráültek az egy pontra.

A kapitány gondolkodott rajta, hogy pihentessen-e a nyolcaddöntőre, végül egy félidőt játszottál, ami bejött.

A 45 perc nem annyira megterhelő, jól bírtam, de jól jön a pihenő a következő meccs előtt. Minden percét élvezzük az Eb-nek, hihetetlen dolgok történnek velünk, a szurkolóink pedig most is fantasztikusak voltak.

Korábban játszottál a Fulhammel Európa Liga-döntőt, most első helyen jutottál tovább a válogatott az Eb-n. Melyik siker az értékesebb?

Az, hogy a saját hazádért játszhatsz, a legszebb és legfelemelőbb feladat. Hihetetlenül boldogok vagyunk, és nem csak mi, hanem az egész ország.

Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Tovább az összes átigazoláshoz