Döntetlen a magyar válogatott Eb-főpróbáján - 11 meccs óta veretlen a Rossi-csapat

Bár több helyzete volt, végül nem tudott felülkerekedni ellenfelén a magyar válogatott kedden. Írország cserekapusa mentette meg a vendégeket a vereségtől a Szusza Ferenc Stadionban.
Dudás Gábor 2021. június 8., kedd 21:51
Bár több helyzete volt, végül nem tudott felülkerekedni ellenfelén a magyar válogatott kedden. Írország cserekapusa mentette meg a vendégeket a vereségtől a Szusza Ferenc Stadionban.
Szerző: Dudás Gábor 2021. június 8., kedd 21:51

I. félidő:

Telt ház előtt és támadó felfogásban léptünk pályára az Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésen, a Szusza Ferenc Stadionban. Az első helyzet azonban az írek előtt adódott: Egan fejelt 6 méterről a felső lécre. Ezt követően többször eljutottunk az ellenfél kapuja elé, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. Távolról főleg Kleinheisler próbálkozott, kevés sikerrel. A szurkolóink viszont megállás nélkül, fantasztikusan buzdították a válogatottunkat.

A 39. percben majdnem megszereztük a vezetést: Szalai Attila adott be balról pontosan, Szalai Ádám pedig gyönyörűen ugrott fel fejelni, a kapus azonban óriási bravúrral szögletre ütötte a labdát. A szögletet követően Kecskés fejesét vágták ki a védők. Veszélyesebbek voltunk az első félidőben, de gól nem született.

II. félidő:

Jól kezdtük a második félidőt is, az 55. percben Szalai Ádám 18 méteres kemény löketét nyomta szögletre a kapus. Három perccel később Szalai Attila mentet óriásit a nagy helyzetbe kerülő Idah elől. Nem sokkal később Kleinheisler egy jó csel után éles szögből kapura tette a labdát, de Kelleher védett. A játékrész közepén Idah tesztelte a csereként beállt Bogdánt, 20 méterről leadott lövését azonban szépen tolta ki a magyar kapus. A 76. percben Fiola beadása Szalai Ádám elé került, de nem tudott kellő erőt tenni a lövésbe, így nem okozott veszélyt.

A 82. percben megnyerhettük volna a meccset, Szalai Ádám 7 méteres kemény fejesét azonban bravúrral a léc fölé tolta a csereként beállt Kelleher, majd a szögletet követően ugyanezt tette Szalai Attila lövésével is. A 86. percben újra a támadónk veszélyeztetett, 17 méteres próbálkozása alig kerülte el a kaput. Erre válaszul Ogbene hagyot ki egy komoly ziccert Kecskés rossz lesreállítását követően.

Az utolsó percben Schön is megeresztett egy bombát, de azt is fogta a vendégek cserekapusa. A mieink így 0-0-s döntetlennel hangoltak az Európa-bajnokságra, ahol jövő héten kedden a címvédő Portugáliával kezdünk a Puskás Arénában. Marco Rossi csapata 11 veretlen meccsel a háta mögött rajtolhat el a kontinenstornán.

Európa-bajnoki felkészülési mérkőzés:

Magyarország - Írország 0-0

A meccs krónikája percről percre itt! 

Magyarország: Gulácsi (Bogdán, 63.) – Kecskés, Orbán, Szalai A. – Bolla (Lovrencsics, 46.), Kleinheisler (Nego, 63.), Nagy Á., Schäfer, Fiola (Hahn, 79.) – Varga R. (Varga K., 46.), Szalai Á. (Schön, 88.)

Írország: Bazunu (Kelleher, 46.) – Duffy, Egan, O’Shea – Doherty, Knight, Cullen, Hourihane, McClean – Parrott (Horgan, 57.), Idah

Átigazolások
Légiósok
Topligás csapatok vinnék a magyar támadót
Az AS szerint a Bundesliga, a Serie A és a Premier League csapatai is figyelik Kovács Bendegúzt, emellett pedig a Red Bull-projekt is szeretné megszerezni.
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Tovább az összes átigazoláshoz