Az Újpest debütálója a Feröer elleni meccsről: „Azért lehet örülni”

Nagy Dániel szerint a magyar válogatott nagy nyomás alatt játszott Feröer ellen, de a minimumot így is sikerült elérni.
Privacsek András 2017. október 12., csütörtök 15:11
Nagy Dániel szerint a magyar válogatott nagy nyomás alatt játszott Feröer ellen, de a minimumot így is sikerült elérni.
Szerző: Privacsek András 2017. október 12., csütörtök 15:11
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Nagy Dániel a második félidőben kapott lehetőséget Feröer-szigetek ellen Bernd Storck szövetségi kapitánytól. Az Újpest középpályása az ujpestfc.hu-nak nyilatkozott.

 - Végig olyan gondolatok voltak bennem, hogy sajnos most sem kapom meg a lehetőséget a mérkőzés folyamán, de végülis mégiscsak eljött a bemutatkozás ideje. Nagyon örültem, és boldogan léptem pályára. Nagyon vártam, hogy becseréljenek, habár a keddi mérkőzés sem volt egyszerű szituáció. Nem úgy alakult a meccs, ahogy azt szerettük volna. Mindenki győzelmet várt tőlünk, de azért nem volt egy könnyű összecsapás. Nagy nyomás alatt játszottunk a svájci vereség után, de én úgy érzem, hogy a minimumot, a három pontot hozni tudtuk, aminek azért lehet örülni.

Nagy nem gondolja, hogy most már rendszeresen válogatott lesz.

 - Mindenképpen pozitív érzésekkel és gondolatokkal tértem vissza a Megyeri útra. Megint átéltem egy olyan dolgot, ami azért igen kevés játékosnak adatik meg, most már hivatalosan is válogatott játékosnak mondhatom magam. Több és tapasztaltabb lettem, biztos vagyok benne, hogy ez majd sokat fog segíteni a továbbiakban. A behívó mindig az ember teljesítményétől függ, szóval azért, mert most játszhattam egy mérkőzésen, nem gondolom, hogy emiatt csak úgy az ölembe fog majd hullani a következő behívó is. A jövőben ugyanúgy teljesítenem kell, és a teljesítményemmel kell kivívnom a kikérőt.

Olvastad már?
Kedden dől el Storck sorsa - Csányi: "Óriási baj és szégyen lenne, ha nem jutnánk ki az Eb-re"
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jövő hét kedden értékeli a világbajnoki selejtezősorozatot, amelyet a Feröer-szigetek 1-0-ás legyőzésével a harmadik helyen zárt Bernd Storck együttese.
Elolvasom
Átigazolások
Diósgyőr
Régi-új arc a stábban
Dobos Attila lesz a DVTK NB II-es csapatának erőnléti edzője, Takács Péter vezetőedző stábjában. (Diósgyőri Könyv)
Kisvárda
Egy új arc a rajton
A felkészülés hétfői rajtján csatlakoznak a kerethez a máshova kölcsönadott futballisták, az eddigi várdai kölcsönjátékosok viszont távozhatnak. Egyelőre a Dunaszerdahelyről érkező Cristián Herc tekinthető új arcnak.
NB I
Bernd Storck visszatérne
"Figyelemmel követem az NB I-et, és természetesen a válogatott meccseit. Ha olyan projekt lenne, ami felkeltené az érdeklődésemet, szívesen visszatérnék” - Bernd Storck a Nemzeti Sportnak.
Tovább az összes átigazoláshoz