Magyar Kupa: Botrányba fulladt egy meccs - a bíró 20 perccel korábban lefújta

Furcsa módon ért véget a Silver Tüzép Karancslapujtő – FC Hatvan labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzés a nógrádi együttes pályáján.
Privacsek András 2022. augusztus 28., vasárnap 11:39
Furcsa módon ért véget a Silver Tüzép Karancslapujtő – FC Hatvan labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzés a nógrádi együttes pályáján.
Szerző: Privacsek András 2022. augusztus 28., vasárnap 11:39
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A megyei első osztályban szereplő Karancslapujtő az NB III-ban játszó Hatvannal játszott, de félóra elteltével már háromgólos hátrányba került.

Juhász Dávid játékvezető a 34. percben előbb a lapujtőiek kapusát állította ki, majd ezután ugyancsak piros lapot kapott két mezőnyjátékos és egy csere is.

A nyolc főre fogyatkozott hazaiak innentől kezdve már nem lehettek komoly ellenfelek, a második félidő elején újabb gólokat kaptak, így 5-0 lett az eredmény, majd jött egy újabb piros.

A találkozót körülölelő körülmények, elsősorban a közönség magatartása miatt a játékvezető és segítői nem érezték magukat biztonságban, amihez a hírek szerint a rendezői gárda sem járult hozzá tevékenyen, így Juhász Dávid idő előtt véget vetett a kupameccsnek - írja a nool.hu.

Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője. 
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
Tovább az összes átigazoláshoz