Bombameglepetés a Magyar Kupában: kiesett a Videoton és az MTK

Összesen már három NB I-es csapat búcsúzott ma a Magyar Kupától.
Mokány Lajos 2016. november 30., szerda 12:58
Összesen már három NB I-es csapat búcsúzott ma a Magyar Kupától.
Szerző: Mokány Lajos 2016. november 30., szerda 12:58

A 16 közé jutásért játszottak a csapatok a Magyar Kupában. A legnagyobb meglepetés a Videoton meccsén született: a Budafok 2-1-re legyőzte a fehérváriakat. Grúz szerzett vezetést a 29. percben, amit Bódi egyenlített ki a második félidőben, ám a hajrában Kovács látványos találata után nyert Prukner László csapata.

Íme, a teljes mérkőzés:

Szintén búcsúzott az MTK, amely a Dorogtól kapott ki. A meccs a 75. percben dőlt el: Bor kapott labdát a tizenhatoson belül és lőtt ballal laposan a rövid sarokba (1-0).

A Vidit és az MTK-t pedig a Haladás is követte. A szombathelyiek az Érd ellen játszottak: Kelemen 11-ese után az érdiek vezettek, ez így maradt a szünetig. Fordulás után azonnal egyenlített a Hali, Ars talált be. A 67. percben emberhátrányba került Mészöly Géza csapata Gyurján kapus kiállítása után, ám Ars végül megszerezte az NB I-es csapat második gólját. Úgy tűnt, ezzel továbbjut a Haladás, de a lefújás előtt egyenlített az Érd.
A hosszabbítás sem zajlott eseménytelenül, Kelemen révén ezúttal az Érd került előnybe, ám Iszlai egyenlített, jöhettek a tizenegyesek.
A büntetőrúgásokban az Érd bizonyult jobbnak (5-3 lett a vége), így újabb NB I-es csapat esett ki.

Simán nyert a Honvéd, amely ötöt lőtt a Ménfőcsanaknak. A DVTK 4-1-el jutott tovább, igaz, egy félidőn át remekül tartotta magát a Putnok, akkor 1-1 volt az állás.

A Gyirmót 2-0-val ejtette ki a Kecskemétet.

Dorogi FC (NB II)-MTK Budapest 1-0
Budafoki MTE (NB III)-Videoton FC 2-1
Putnok FC (NB III)-Diósgyőri VTK 1-4
Érd (NB III)-Haladás (NB I) 3-3, büntetők után: 5-3

FC Hatvan (NB III)-Csákvár (NB II) 1-2
Bicskei TC (megyei I.)-Ceglédi VSE (NB II) 0-2
Kaposvári Rákóczi (NB III) - Swietelsky-Soproni VSE (NB II) 0-1
Balmazújváros (NB II)-ZTE FC (NB II) 1-2
Baktalórántháza VSE (megyei I.)-Szolnoki MÁV FC (NB II) 1-2

WHB Ménfőcsanak ESK (megyei I.)-Budapest Honvéd 0-5
Celldömölki VSE (megyei I.)-Szentlőrinc SE (NB III) 0-1
Kecskeméti LC (megye I.)-Gyirmót 0-2
17:00, Kozármisleny (NB II)-Újpest
18:00, Puskás Akadémia (NB II)-Ferencváros

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ÉS GÓLSZERZŐK A MECCSEKRŐL ITT!

Neked ajánljuk
Átigazolások
ETO FC Győr
Újabb légiós érkezhet
Az egyiptomi labdarúgással foglalkozó Onze Masr beszámolója szerint kéthetes próbajátékon vesz részt az ETO FC Győrnél Mohamed Tarek.
Ferencváros
Kelendő a csatár
A török sajtó szerint a másodosztályú Amedsporba igazolhat a Ferencvárostól Aleksandar Pesic, ám mindez az ulloi129.hu szerint nem igaz.
Légiósok
Callum Styles
Egy angol cikk szerint kiszorulhat a West Bromwich Albion kezdőcsapatából Callum Styles.
Tovább az összes átigazoláshoz