Szalai Ádám másik országba menekülhet csapatától - sajtóhír

Aligha marad már sokáig a 34 éves magyar csatár Bázelben.
Dudás Gábor 2022. november 15., kedd 17:59
Aligha marad már sokáig a 34 éves magyar csatár Bázelben.
Szerző: Dudás Gábor 2022. november 15., kedd 17:59

Mint ismeretes, Szalai Ádám hétfőtől újra látogathatja a Basel edzéseit a helyi polgári bíróság döntése értelmében, amely kötelezte a svájci élvonalbeli klubot, hogy engedélyezze a magyar támadó visszatérését, azután, hogy október közepén eltiltották a tréningektől.  Azóta a válogatottságtól visszavonuló Szalai az erőnléti edző segítségével, egyéni edzéseken vett részt.

Azonban ez a döntés koránt sem jelenti azt, hogy a 34 éves csatár a svájci csapatnál marad a tél után is, és úgy tűnik, lehetnek is kérői az idény végén lejáró szerződésű futballistának.

A Bild című lap értesülései szerint a rutinos játékos iránt elsősorban Németországból érdeklődnek.  A napilap nem nevezett meg konkrét klubokat, de azt írja, elég egyértelműnek tűnik, hogy "Szalai inkább ma, mint holnap menekülne Bázelből". És ha lesz konkrét érdeklődés, akkor az FC Basel aligha gördíthet akadályt a veterán útjába, hiszen Alex Frei alatt úgysem játszik már majd komoly szerepet.

Szalai korábban összesen 13 évet töltött el a németeknél, a Stuttgart, a Mainz, a Schalke, a Hoffenheim és a Hannover mezét is viselhette. A Bundesligában 276 mérkőzésen 54 gólt szerzett, de a Német Kupában is van 19 találkozója és 6-6 találata, illetve gólpassza.

Olvastad már?
Honvéd: Eladhatják a Vidinek a legjobb formában lévő játékost - részletek
Honlapunk úgy tudja, a MOL Fehérvár megvenné a kispestiek kapusát.
Elolvasom

 

Átigazolások
Pintér Dániel
Messi vagy más klub?
Az idén debütáló Pintér tárgyalásokat folytat az MLS bajnokával profi szerződése aláírásáról, saját nevelésű játékosként folytathatná pályafutását Messi csapattársaként. 2-3 másik MLS-együttes is bejelentkezhet érte - írja a Jenkifoci.
Kisvárda
Dinnyés Olivér
Honlapunk úgy tudja, hogy Dinnyés Olivért szívesen látnák Kisvárdán.
Fradi
Romão nem megy a Botafogóba(?)
Az ESPN szerint a brazil Botafogo nem szerződteti az FTC játékosát, Júlio Romãót. Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a klubok még tárgyalnak egymással.
Tovább az összes átigazoláshoz